Putyin pávatánca: cáfolat, majd béketerv

<p>Kijev/Moszkva. Ukrajna különleges partneri státust akar a NATO-tól, amelyet az észak-atlanti szövetség ma kezdődő walesi csúcstalálkozóján meg szeretne kapni – jelentette be tegnap Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök. Tegnap még úgy tűnt, a Donyec-medencében tartós fegyvernyugvásról állapodott meg az ukrán és az orosz államfő, ám később ezt cáfolták, miközben a szakadárok törnek előre.</p>

MTI-ÖSSZEFOGLALÓ

Az orosz államfő szóvivője cáfolta az ukrán elnöki sajtószolgálat közleményét, amely szerint Vlagyimir Putyin és Petro Porosenko megállapodott a délkelet-ukrajnai tartós fenyvernyugvásról telefonbeszélgetésük során. Dmitrij Peszkov csupán azt hangsúlyozta, hogy az orosz és az ukrán államfő véleménye nagymértékben megegyezett az ukrán válságból kivezető útról. Majd újabb fordulatként Putyin a kelet-ukrajnai térségre vonatkozó 7 pontból álló béketervet hirdetett meg, melynek első pontja, hogy a délkelet-ukrajnai fegyveres erők és lázadók vessenek véget az előrenyomulásnak Donyeck és Luhanszk megyében.

Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök a javaslatot „porhintésnek” nevezte, és a ma kezdődő NATO-csúcstalálkozó előtt bejelentette, Kijev különleges partneri státust akar a NATO-tól, emellett Ukrajna azt kívánja elérni, hogy az USA „kulcsfontosságú szövetségesi” státust biztosítson számára. A miniszterelnök közölte, Ukrajna hozzálát a Fal nevű projekt megvalósításához, az orosz–ukrán határ teljes hosszának elkerítéséhez. Csernyihiv megyében már megkezdték az orosz–ukrán határ erősítését: árkokat ásnak, és valódi falat terveznek felhúzni. Jacenyuk a harcok sújtotta kelet-ukrajnai terület helyreállításának költségét 8 milliárd dollárra becsülte.

Nyomuló szakadárok

Tegnap reggel kelet-ukrajnai oroszbarát szakadárok ellenőrzésük alá vonták a donyecki repülőteret, két nappal a luhanszki légikikötő bevétele után. A donyecki repülőtér stratégiai fontosságú volt a fegyveres erők számára, az elmúlt hetekben súlyos harcok folytak a légikikötő birtoklásáért, ott zajlottak a Kijev által terrorellenesnek elnevezett hadművelet egyik leghevesebb fegyveres összetűzései. Dmitro Timcsuk ukrán katonai szakértő közben arról számolt be, hogy a szakadárok és az orosz katonák gyakorlatilag ellenőrzésük alá vonták már Luhanszk megye egész déli részét, a Donyeck megyével határos területet. A szakértő operatív értesülései szerint a szakadárok és az orosz megszállók arra készülnek, hogy ellenőrzésük alá vonják a Donyeck városától délre lévő területet egészen az Azovi-tenger partján fekvő Mariupol kikötővárosig. Cseh hírportálok szerint a napokban az oroszbarát fegyveresek oldalán két cseh állampolgárságú katona esett el Kelet-Ukrajnában. A térségben uralkodó kaotikus állapotok miatt a hírt egyelőre nem lehet egyértelműen megerősíteni.

Kevesebb áram a Krímnek

Ukrajna korlátozta az áramszállítást a Krímbe arra hivatkozva, hogy belföldön is gondok vannak az áramellátással szénhiány miatt. Kijev fedezi az Oroszország által márciusban annektált Krím áramszükségletének 80%-át. Ukrajna Európa második legnagyobb széntermelője, a kelet-ukrajnai események miatt azonban az ország 115 bányájának közel a felében áll a termelés. Jacenyuk kormányfő úgy fogalmazott, „az oroszbarát szakadárok szétbombázták Kelet-Ukrajnában a fő szénbányákat, amelyek az erőművek számára termelték a fűtőanyagot”. Kijev ezért arra kényszerül, hogy Dél-Afrikából importáljon 1 millió tonna szenet, a hazainál drágábban.

Obama Tallinnt nyugtatta

Az USA elkötelezett Észtország biztonsága iránt, és további katonákat meg repülőgépeket küld a balti államba – jelentette ki tegnap az amerikai elnök Tallinnban az észt kollégájával tartott megbeszélés után. Az elnök párhuzamot vont Oroszország „ukrajnai agressziója” és a nácik második világháború előtti ténykedése között, és szavai szerint Moszkvának sokba kerül majd agressziója. A mai NATO-csúcsra érkező Barack Obama azzal a szándékkal utazott az észt fővárosba, hogy megerősítse az USA elkötelezettségét a NATO kollektív védelme iránt, és megnyugtassa a Moszkva ukrajnai tevékenysége miatt aggódó balti államokat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?