Putyin: Kim Dzsong Un kompetens és érett politikus

Kim Dzsong Un
Moszkva |

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető "abszolút kompetens és már érett politikus", aki a nukleáris robbanótöltet és a nagy hatótávolságú rakéta létrehozásával "megoldotta stratégiai feladatát" - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök az orosz média vezetőivel csütörtök este tartott moszkvai találkozóján.

"(Kim Dzsong Un) megoldotta stratégiai feladatát: van nukleáris robbanótöltete, és van globális, 13 ezer kilométer hatótávolságú rakétája, amely gyakorlatilag a földgömb bármely pontját, vagy mindenesetre a valószínű ellenfél területének bármely pontját képes elérni" - mondta.

Putyin úgy vélekedett, hogy Kim érdekelt a helyzet "letisztulásában, elsimításában és megnyugtatásában". 

Az orosz elnök szerint most a realitásokból kiindulva, óvatosan, tárgyalásos úton kell megoldani a Koreai-félsziget atommentesítésének feladatát. Úgy vélekedett, hogy ez végeredményben megvalósítható, ha a folyamat összes részvevője, köztük az észak-koreaiak is biztosak lehetnek abban, hogy biztonságuk nukleáris fegyver nélkül is szavatolható.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?