Budapest. Romano Prodi tegnap Budapesten kijelentette, lát lehetőséget arra, hogy már ebben a fél évben, az ír EU-elnökség idején sikerül elfogadni az európai alkotmányos szerződést, és azt mondta, „napról napra közelebb jutunk a várt eredményhez”. Az Európai Bizottság elnöke egynapos látogatást tett Magyarországon.
Prodi Budapesten
Medgyessy Péter azt mondta, Magyarország kész szerepet vállalni két- vagy többoldalú kezdeményezésekben, hogy az európai alkotmányos szerződésről mielőbb megszülessen a megállapodás. A magyar kormányfő kitért arra, hogy a 2004 és 2006 közötti három évben Magyarország több mint 3 milliárd euró, azaz 800 milliárd forint értékben juthat hozzá fejlesztési forrásokhoz az EU-tól, ami lehetőséget teremt a gazdasági növekedés felgyorsulására.
Romano Prodi Medgyessy Péter jelenlétében egy jelképes gombnyomással hozzáférhetővé tette a magyar gazdaság résztvevői számára a strukturális alapokra vonatkozó első uniós pályázati kiírást.
Romano Prodinak – a miniszterelnök előterjesztésére – Mádl Ferenc államfő a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztje kitüntetést nyújtotta át. Köszöntő beszédében kiemelte: az Európai Bizottság elnökének elévülhetetlen érdeme, hogy meghirdetett programjának prioritása volt a bővítés megvalósulása. A brüsszeli bizottsági delegáció tagja volt Günter Verheugen bővítési biztos, Eneko Landaburu bővítési főigazgató és Pierre Mirel bővítési igazgató is, akik szintén állami kitüntetést vettek át a köztársasági elnöktől.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.