Prága új európai biztost keres

Prága. Csehországnak még ezen a héten meg kell találnia az új jelöltet az EU-biztos tisztségébe. Vladimír Špidla kormányfő, aki a múlt pénteken elájult, tegnap ismét munkába állt. Orvosai szerint a következő napokban nyugodtabb tempóban kell dolgoznia. A prágai sajtó szerint erre nincs sok esélye.

Prága. Csehországnak még ezen a héten meg kell találnia az új jelöltet az EU-biztos tisztségébe. Vladimír Špidla kormányfő, aki a múlt pénteken elájult, tegnap ismét munkába állt. Orvosai szerint a következő napokban nyugodtabb tempóban kell dolgoznia. A prágai sajtó szerint erre nincs sok esélye. A kormánykoalíció pártjainak képviselői már tegnap este összeültek, hogy megvitassák a szóba jöhető jelölteket. Egy biztos: a megállapodás nem lesz könnyű. Bár Špidla a közszolgálati rádiónak délelőtt adott rövid interjújában nem volt hajlandó neveket említeni, a sajtó úgy tudja, hogy koalíciós körökben három név van forgalomban: Jan Kohout, a külügyminiszter első helyettese, Pavel Telička, Csehország EU-nagykövete és Vlasta Stepová, Csehország európa-tanácsi nagykövete. Az ellenzéki Polgári Demokratikus Párt jelöltje a tisztségre Bedřich Moldan volt környezetvédelmi miniszter. Miroslav Grebeníček, Cseh- és Morvaország Kommunista Pártjának elnöke szerint ők Telička nagykövetet, illetve Jan Kavan volt külügyminisztert tartanák elfogadhatónak. A koalíció és az ellenzék várhatóan ma egyeztet. Stanislav Gross miniszterelnök-helyettes és belügyminiszter azt állította: a koalíció azt szeretné, ha már a szerdai kormányülésen egy-két névre szűkülne a jelöltek köre, a hét végéig pedig el lehetne dönteni, ki lesz Miloš Kužvart utóda, aki pénteken mondott le erről a tisztségről. Több vezető szociáldemokrata politikus úgy véli, hogy Kužvartnak a történtek után a parlamentből is távoznia kellene.

Kigyulladt az űrközpont

Újdelhi. Tűz ütött ki tegnap a legnagyobb indiai űrközpontban, az ország dél-keleti részén fekvő Szriharikota szigetén, legkevesebb öten meghaltak. A központ szóvivője arról számolt be, hogy a tűz a szilárd hajtóanyagüzemben keletkezett. Egyelőre nem tudják, mi okozta a tüzet. (MTI)

Szerbiában Milosevicsről

Belgrád. Megkezdődött tegnap Belgrádban az ítélkezés a milosevicsi rezsim idején elkövetett két súlyos politikai bűntény elkövetői felett, akiket Ivan Sztambolics volt szerb elnök meggyilkolásával és Vuk Draskovics egykori ellenzéki vezető elleni merényletkísérlettel vádolnak. Ez az első per Szerbiában, amelyen vádlottként, felbujtói minő-ségben szerepelne Milosevics volt jugoszláv államfő is. De felette a többi kilenc vádlottól külön fognak ítélkezni, mert a hágai törvényszék nem engedélyezte, hogy a bírósági eljárás idejére Belgrádba szállítsák. A pert tegnap el is napolták. (MTI)

Lemondott az elnöklő bíró

Hága. Egészségügyi okok miatt lemondott tisztségéről Richard George May bíró, a Szlobodan Milosevics ellen a hágai törvényszéken folyó per három tagú bírói tanácsának elnöke. A Milosevics-pert vaskézzel irányító May bíró váratlan távozása azt a kockázatot rejti magában, hogy további késedelmet szenved a bírósági tárgyalás, amelyet eddig is komolyan hátráltatott a vádlott rossz egészségi állapota. (MTI)

Kegyetlen vérengzés

Lira. Több mint 200 embert megöltek a hét végén Uganda északi részén, egy menekülttáborban az Úr Ellenállási Hadserege (LRA) nevű fegyveres lázadó szervezet harcosai. Ez volt az elmúlt kilenc évben a lázadók által végrehajtott legsúlyosabb mészárlás Ugandában. Az áldozatok közül hatan tegnapra virradóra, kórházban haltak bele sérüléseikbe. Az LRA 1988 óta működik a térségben és harcol Yoweri Museveni elnök ellen. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?