Prága azonnali hatállyal megtiltotta a cseh töményitalok exportját

Prága |

<p>Azonnali hatállyal betiltotta a 20 százaléknál nagyobb alkoholtartalmú, Csehországban gyártott és palackozott italok exportját Leoš Heger cseh egészségügy-miniszter csütörtök este.</p>

Az intézkedés meghozatalára az Európai Bizottság (EB) még szerdán szólította fel a prágai kormányt azt követően, hogy metil-alkohol-mérgezés következtében az utóbbi két hétben már több mint húsz ember halt meg Csehországban.

Prágai források szerint a cseh kormány ezt eredetileg elutasította, és azt üzente Brüsszelbe, hogy ura a helyzetnek. Csütörtökön azonban az illetékes miniszterek újra megvitatták a problémát, majd az esti rendkívüli kormányülésen az a döntés született, hogy az egészségügyi tárca vezetője azonnali hatállyal rendelje el a Csehországban gyártott és palackozott, 20 százaléknál magasabb alkoholtartalmú italok kivitelének leállítását.

"Az Európai Bizottság azt mérlegelte, hogy két hónapra leállítja a cseh alkoholos italok exportját. A kormány ezért úgy döntött, hogy inkább saját maga lép, és ezzel a saját kezében hagyja az intézkedés visszavonásának a lehetőségét is" - magyarázta a kormány döntését Petr Nečas miniszterelnök a kabinet ülése utáni sajtóértekezleten.

A tömény italokat gyártók szövetsége azonnal tiltakozott a kormány döntése ellen, és azt állítja, hogy a kabinet egyre rosszabbul kezeli az egész problémát, ami súlyos károkat okoz a cseh gazdaságnak. Hasonló tartalmú közleményt adott ki a cseh vendéglátó-ipari szövetség is.

A kormány már szerda éjjel döntést hozott arról, hogy új alkoholzárjegyeket vezetnek be Csehországban, az ezekkel ellátott szeszes italok hamarosan forgalomba is kerülhetnek. Miroslav Kalousek pénzügyminiszter csütörtökön 10 millió új zárjegy kinyomtatására adott utasítást.

Necas szerint az új zárjegyek a jövő hét végére készülhetnek el. Ezt követően már a gyártókon múlik, hogy milyen gyorsan tudják ellátni ezekkel a termékeiket.

A miniszterelnök szerint Csehországban a jövőben megszigorítják a gyártás és forgalmazás ellenőrzését. Petr Bendl mezőgazdasági miniszter elmondta: minden szeszes ital eredetét rögzíteni fogják, és hivatalos laboratóriumi vizsgálatoknak vetik alá, így probléma esetén bármikor visszakereshető lesz, hogy az adott üveg alkoholt hol és mikor állították elő. A részleteket a következő napokban dolgozzák ki

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?