Prága a dekrétumokról

Prága. Jan Kavan külügyminiszternél talákoztak a cseh parlamenti pártok vezetői, s egyetértésre jutottak a Beneš-dekrétumokról szóló közös politikai nyilatkozat szövegében.

Prága. Jan Kavan külügyminiszternél talákoztak a cseh parlamenti pártok vezetői, s egyetértésre jutottak a Beneš-dekrétumokról szóló közös politikai nyilatkozat szövegében. Kavan szerint a nyilatkozat elsődleges célja, hogy megnyugtassák a vagyonuktól megfosztott szudétanémetek kárpótlását követelő ausztriai és németországi felhívások miatt aggódó állampolgárokat. A dokumentum egyúttal a Cseh Köztársaság külföldi partnerei figyelmébe ajánlja, hogy bár a dekrétumok a cseh jogrendszer részét képezik, a történelemhez tartoznak és a jelenben már nem alkalmazhatók. A pártvezetők nem hozták nyilvánosságra a nyilatkozat szövegét, arra hivatkozva, hogy még egyeztetni kell a pártvezetéssel. Kavan hozzátette: az anyagiakra vonatkozó alapelvek nem változtak a pártvezetők első, egy héttel ezelőtti találkozója óta. A nyilatkozatot közösen terjesztik majd be jóváhagyásra a képviselőház következő, kedden kezdődő ülésén. A kezdeményezés célja, hogy „a képviselőház, mint az egész cseh állam politikai akaratának megtestesítője, egyértelmű álláspontra helyezkedjen ebben a kényes kérdésben” - mondta Vladimír Špidla, a kormányzó Cseh Szociáldemokrata Párt elnöke. A nyilatkozat jóváhagyását Václav Klaus, a képviselőház elnöki tisztét betöltő ellenzéki Polgári Demokratikus Párt (ODS) elnöke is támogatta. (č, m)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?