Porosenko ütközőövezet létrehozását javasolja az orosz határon

Kijev |

<p>Ütközőövezet kialakítását javasolja Petro Porosenko ukrán államfő az Oroszországgal közös határszakaszon - közölte pénteki tájékoztatóján Valerij Csalij, az elnöki hivatal vezetőjének helyettese.</p>

Csalij szerint a tervben szó van előre hozott helyi és parlamenti választások megtartásáról, az Oroszországgal szomszédos határ ellenőrzéséről, a hatalom decentralizációjáról. Szerepel benne továbbá 100 fogoly feltételes szabadságra helyezése is.

"A terv minden elemét egy időben kell végrehajtani, és nem egymást követően" - jegyezte meg Csalij pontosítva, hogy a tervben határidők is szerepelnek. "A tervet Porosenko személyesen hozza nyilvánosságra, az elkövetkező órákban" - tette hozzá az elnöki hivatal vezetőjének helyettese, aki részleteket ezzel kapcsolatban  nem ismertetett.

A Der Spiegel  című német hetilap értesülése szerint az ütközőövezet 10 kilométer szélességű lenne, és az fegyvermentes övezetként működne. Pavlo Klimkin ukrán és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter pénteken telefonon megállapodott abban, hogy erőfeszítéseket tesznek a Porosenko által bejelentendő "béketerv" támogatására.  Külön hangsúlyt fektetnek majd az ukrán határ hatékony ellenőrzésére - tájékoztatta erről az ukrán külügyminisztérium az UNIAN ukrán hírügynökséget. A beszámolóból kiderült, hogy a telefonbeszélgetést az orosz fél kezdeményezte, amelynek során Lavrov gratulált Klimkinnek új tisztségéhez.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?