Porosenko: több mint kétezer ukrán katona halt meg eddig

Kijev |

<p>A Donyec-medence területén zajló fegyveres konfliktusban eddig 2269 ukrán katona vesztette életét - közölte Petro Porosenko ukrán elnök pénteken.</p>

"Ukrajna védelmében a (Donyec-medencében) 2269 katonánk halt meg" - mondta az ukrán államfő kijevi katonaiskolások és gimnazisták előtt tartott beszédében.

Ugyanakkor az ukrán vezérkar adatai szerint a katonai műveletek kezdete óta 2673 katona halt meg, 8519-en pedig megsebesültek. Utóbbiak közül 5913 katona sebesülését nem harci cselekmények során szerezte.
    
Az ukrajnai határőrség december végi adatai szerint 67 határőr vesztette életét, 406-an megsebesültek, és hatan eltűntek.
    
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) ugyancsak tavaly év végi adatai szerint a nemzetbiztonságért felelős szervezet 11 munkatársa halt meg, és több mint 100 megsebesült.
    
A kelet-ukrajnai fegyveres konfliktus 2014-ben tört ki az ukrán haderő és az oroszbarát szakadárok között. A harcok sújtotta területen a hivatalos adatok szerint több ezer ember vesztette életét, többségük civil. Kijev és a nyugati hatalmak hosszú ideje azzal vádolják Moszkvát, hogy a Krím félsziget 2014. márciusi annektálását követően katonákat vezényelt Kelet-Ukrajna területére, az orosz kormány azonban ezt következetesen tagadja.

A konfliktus rendezése érdekében két alkalommal is megállapodás született az ukrán kormányzat és a szakadár, magát önhatalmúlag kikiáltott Luhanszki Népköztársaság és a Donyecki Népköztársaság között, amelynek köszönhetően a szembenálló felek idővel kivonták nehézfegyvereiket a frontvonal mellől. Helyszíni jelentések szerint az utóbbi időben a kelet-ukrajnai tűzszünetet nem tartották be teljes körűen a felek, ugyanis még mindig vannak összecsapások, amelyek halálos áldozatokat követelnek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?