Berlin. A Der Spiegel szerkesztősége tegnap megerősítette a friss lapszámban a magyar kormányfőre vonatkozó állítólagos EU-rosszallásról közölt hírt, elismerve, hogy az nem jelenti a hivatalos álláspontot.
Pontosít a Spiegel
Berlin. A Der Spiegel szerkesztősége tegnap megerősítette a friss lapszámban a magyar kormányfőre vonatkozó állítólagos EU-rosszallásról közölt hírt, elismerve, hogy az nem jelenti a hivatalos álláspontot. Christian Neef, a külpolitikai rovat szerkesztője elmondta: a sevillai EU-csúcsértekezleten brüszszeli tudósítóik képviselték a szerkesztőséget. Ők a tanácskozás helyszínén több, viszonylag magas rangú politikussal folytattak eszmecseréket. „Ezek (a politikusok) adtak hangot a friss számunkban közölt véleménynek, amely nem vág egybe a hivatalos állásponttal. Ez azonban csöppet sem meglepő, elvégre ilyesmire nap mint nap akad példa” – mondta a szerkesztő, aki sem az idézett politikusok nevét vagy beosztását, sem országát nem volt hajlandó megnevezni.
A német kormány illetékeseinek nincs tudomásuk arról, hogy a sevillai EU-csúcson a magyar miniszterelnök múltját bíráló, illetve hivatalban maradását helytelenítő állásfoglalás hangzott volna el. Mint Ulrike Kaiser, a szövetségi kormány tájékoztatási hivatalának ügyeletes vezetője elmondta: a sevillai csúcsértekezleten járt német küldöttség tagjai előtt ismeretlenek azok a megnyilatkozások, amelyekre a Der Spiegel hivatkozik. „Ez magyar belügy, amelyet a német kormány nem kíván kommentálni” –mondta.
A Der Spiegel azt állította, hogy a sevillai EU-csúcsértekezlet résztvevői helytelenítették Medgyessy ragaszkodását a kormányfői székhez, amelyet a demokratikus érettség hiányának minősítettek. Egyúttal értésre adták, hogy a problémát ugyan Budapestnek kell megoldania, ám „az európaiak” szerint a miniszterelnök aligha maradhat a posztján.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.