Politikusmentes nap – tiltakozik a lengyel sajtó

Varsó |

<div>A lengyel kormánypárt szerint is baj van a sajtóval, ezért eltávolítja a parlamentből az újságírókat.</div>

„Újságíró-tüntetés azért, mert Marek Kuchcinski, a szejm elnöke korlátozni akarja az állampolgárok információs szabadságát azzal, hogy 2017-től a sajtót eltávolítja a szejmből” – áll a tiltakozásban részt vevő médiumok címlapján és honlapján. Lapok, rádió- és televízióállomások, internetes portálok egyaránt csatlakoztak a megmozduláshoz.A Kuchcinski által javasolt új szabályok szerint az újságírók nem a szejmben, hanem egy külön épületben dolgozhatnának egy sajtóközpontban. A szejm vezetése szerint a jelenlegi szabályok káoszhoz vezettek, és a képviselők kénytelenek a folyósokon versenyezni a riporterekkel, akik akár a vécéajtóban is felvételeket készítenek róluk. A Gazeta.pl hírportál cikke szerint az új szabályokról kiadott tájékoztató az olasz, a magyar és az Európai Parlamenttel példálózik. Az újságírók ma tiltakozást is tartottak a szejm bejáratánál, azt hangoztatva, hogy a tervezett szabályok alkotmányellenesek, a politikusok pedig a botrányaikat firtató kérdések elől menekülnek.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?