Politikai viharban a Facebook

London. Mark Zuckerberget, a Facebook alapító vezérigazga-tóját szeretné meghallgatni a londoni alsóház és az Európai Parlament arról, hogy a Cam-bridge Analytica brit–ameri-kai politikai elemző és tanács-adó cég miként használhatott fel kb.

London. Mark Zuckerberget, a Facebook alapító vezérigazga-tóját szeretné meghallgatni a londoni alsóház és az Európai Parlament arról, hogy a Cam-bridge Analytica brit–ameri-kai politikai elemző és tanács-adó cég miként használhatott fel kb. 50 millió Facebook-profilt a 2016-os amerikai elnökválasztási kampányban.

A The New York Times című amerikai és a The Guardian című brit napilap egyidejűleg közölt riportja szerint a londoni székhelyű, New Yorkban is irodát fenntartó Cambridge Analytica 50 millió Facebook-oldal adatainak feldolgozásával igyekezett képet alkotni a célba vett amerikai választók politikai beállítottságáról, és ennek alapján személyre szóló reklámokkal, politikai üzenetekkel próbálta befolyásolni őket, tudtuk nélkül. A Cambridge Analytica alapítói, illetve befektetői között van Steve Bannon, Donald Trump amerikai elnök volt tanácsadója, aki egy ideig a cég alelnöke volt, és Robert Mercer milliárdos, a republikánusok egyik fő anyagi támogatója.

Az ügyet feltáró oknyomozó médiatevékenységbe bekapcsolódott a Channel 4 brit televíziós csatorna. A cég Srí Lanka-i üzletembernek álcázott riportere rejtett kamerájával felvette, amint Alexander Nix, a Cambridge Analytica vezérigazgatója elmondja, cége milyen lejárató kampányokkal tud hitelteleníteni politikai riválisokat. A Nix által vázolt módszerek között szerepelt légyottok megszervezése prostituáltakkal, valamint olyan helyzetek kialakítása és rögzítése rejtett kamerákkal, amelyekben úgy tűnik, mintha a kiszemelt célpont kenőpénzt venne át. Nix részéről elhangzott az is, hogy 2016-ban a cég szervezte Trump kampányát. A Cambridge Analytica vezetője elmondja azt is, hogy a vállalat kutatásai, elemzései és célzott kampánystratégiája három amerikai szövetségi államban billentette át Trump javára szűk többséggel a választási eredményt. A Cambridge Analytica igazgatótanácsa azonnali hatállyal felfüggesztette állásából a cég vezérigazgatóját az ügy teljes körű független vizsgálatának idejére.

A Cambridge Analytica állítólag még 2014-ben megszervezett egy kvízjátékot a Facebookon, azzal a meghirdetett céllal, hogy a résztvevők elemzést kapnak tipikus személyiségjegyeikről. A játékban 270 ezer Facebook-profil tulajdonosa vett részt, és az ő Facebook-ismerőseik hálózatának elérésével a cég 50 millió, zömmel amerikai Facebook-profil tulajdonosának adataihoz fért hozzá, tudtuk és beleegyezésük nélkül. A Facebook-profil adatainak elemzésével próbált a cég többet megtudni az amerikai választók politikai beállítottságáról, hogy az elemzések alapján juttassanak el hozzájuk személyre szabott reklámokat, politikai híreket. Mindezek alapján a londoni alsóház digitális, kulturális, média- és sportügyekért felelős bizottságának elnöke, Damian Collins levelet intézett Mark Zuckerberghez, kérve, hogy a Facebook vezérigazgatója jelenjen meg a bizottság előtt és válaszoljon a testület kérdéseire. Zuckerberget az ügy miatt nemcsak a londoni, hanem az Európai Parlament is meghallgatná.

Az etikátlan, jogszerűtlen adathasználat hírére beszakadt a Facebook árfolyama: csak hétfőn 7%-ot veszített értékéből. A Facebook vasárnap még 537,7 milliárd dollárt ért, kedd este már csak 476,8 milliárdot. Tehát két nap alatt 60 milliárd dollárt veszített az értékéből. (MTI, Index)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?