Jakarta/Denpasar. Eddig senki sem vállalta a földi paradicsomnak is nevezett Bali szigetén, Kuta Beach szórakozónegyedben elkövetett mészárlást. Tavaly szeptember 11-e óta ez volt a legvéresebb, legkegyetlenebb terrorakció. Az indonéz hatóságok az al-Kaidával is vélhetően kapcsolatban álló Dzsemáa Iszlámija szélsőséges szervezetet gyanúsítják.
Pokol lett a földi paradicsomból
Tegnap délelőtt már 190 halálos áldozatról és 309 sérültről szóltak a hírügynökségi jelentések. Az indonéz rendőrfőnök fokozott biztonsági intézkedéseket jelentett be az indonéz kormány tegnapi rendkívüli ülésén, amelyen maga az elnök aszszony, Megawati Sukarnoputri is részt vett. Dai Bachtiar rendőrfőnök szerint a hadsereget is be kell vonni a külképviseletek védelmének megerősítésére. Endriartono Sutarto tábornok, a hadsereg főparancsnoka viszont úgy vélekedett, hogy létre kell hozni egy új, különleges terroristaellenes egységet a fegyveres erők keretén belül. A tettesek kézre kerítése érdekében Jakarta hajlandó a nemzetközi együttműködésre, de a nyomozás irányítását nem adja ki a kezéből. Az AFP ezzel kapcsolatban megjegyzi, hogy a terrorakció kapcsán számos kritika érte az elmúlt napokban az indonéz hatóságokat a hírszerző szolgálat gyengesége miatt. George Bush amerikai elnök segítséget ígért Indonéziának a terrorcselekmény tetteseinek kézre kerítéséhez, az FBI szakértői csoportját tegnap útnak is indították.
Az áldozatok többsége ausztrál állampolgár; tegnapi hivatalos adatok szerint egyelőre 220 eltűntet tartanak számon – a 13 azonosított áldozat mellett – Ausztráliában. A nap folyamán különgépeken mintegy 800 ausztrál állampolgárt szállítottak haza Baliról, köztük sok sebesültet. Riadókészültségbe helyezték valamennyi ausztráliai kórház baleseti osztályát. John Howard ausztrál kormányfő a canberrai parlament rendkívüli ülésén bejelentette, Jakartába utazik a külügy-, illetve igazságügy-miniszter is. Howard barbár, brutális, semmivel nem indokolható tömeggyilkosságnak nevezte a bali merényletet, amelynek minősítésére szerinte nem elegendő a terrorizmus kifejezés.
Az USA és több más ország is felszólította mindazon állampolgárait, akiknek jelenléte nem feltétlenül szükséges Indonéziában, hogy mielőbb hagyják el az országot. Több ezer turista – felszólítás nélkül is – pánikszerűen menekült tegnap Baliról, jelentős torlódást okozva a nemzetközi repülőtéren. Nagy-Britannia jakartai nagykövete azt közölte, hogy 11 brit állampolgár vesztette életét a merényletben, ám később Jack Straw külügyminiszter azt mondta, hogy a brit áldozatok száma 33 is lehet. A stockholmi külügyminisztérium tíz eltűnt svéd állampolgár eltűnéséről számolt be, a jakartai dán nagykövet közlése szerint három fiatal dán lányt keresnek.
Richard Shelby, az amerikai szenátus hírszerzési bizottságának elnöke szerint a Bali szigetén elkövetett robbantások csak a kezdetét jelenthetik egy merényletsorozatnak, amely akár az USA-t is sújthatja. „Mindig is figyelmeztettünk arra, hogy lesznek még merényletek, mert még nem végeztünk az al-Kaidával. Szétziláltuk a szervezetet, megfutamítottuk a terroristákat, de még nem számoltuk fel őket” – mondta. Az amerikai hatóságok az al-Kaida videón rögzített üzenetei alapján feltételezték, hogy az al-Kaida készül valamire. A kuvaiti terrortámadás, egy amerikai katona életét követelte, illetve a Limburg francia tartályhajó elleni minapi robbantásos merénylet a jemeni partoknál azt mutatta, hogy a terrorszervezet kezdi újrafonni hálózatát, s kisebb csoportok már merényletekre szánják el magukat az al-Kaida-vezetők uszító üzeneteinek hatására. (m, n)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.