Plágiumgyanú miatt doktori címének visszavonását kéri egy német politikus

Berlin |

<p>Plágium gyanúja miatt doktori címének visszavonását kéri a berlini tartományi gyűlés kereszténydemokrata (CDU) frakciójának vezetője - írták hétvégi német lapok.</p>

Florian Graf a potsdami egyetem gazdaság- és társadalomtudományi karán szerzett doktori fokozatot 2010-ben. Közleményében plágiumról nem tett említést, de megjegyezte: dolgozatának utólagos vizsgálata során arra a belátásra jutott, hogy egyes részeket "nem hibátlan tudományos munkával" készített el.

A disszertáció témája: "egy ellenzékbe került párt belső helyzete a kormányzás hosszú éveken keresztül viselt felelősségének hirtelen elvesztése után, a berlini CDU példáján" - áll a közleményben.

A 38 éves politikus bizalmi szavazást kért frakciójától, ennek eredményétől teszi függővé, hogy vezeti-e tovább a képviselőcsoportot. A szavazást május 3-án tartják.

Az ügy azzal kezdődött, hogy a potsdami egyetemen egy a dolgozatot érintő rutinvizsgálat során - az egyetem közleménye szerint - "plágiumgyanú merült fel", amellyel kapcsolatban a szerzőhöz fordultak, állásfoglalást kérve tőle. Graf magyarázkodás helyett a doktori fokozat visszavonását kérte.

Az utóbbi időszakban több német politikust fosztottak meg doktori címétől. A legismertebb Karl-Theodor zu Guttenberg volt védelmi miniszter, aki 2011-ben lemondásra kényszerült a doktori dolgozatával kapcsolatban felmerült és időközben beigazolódott plágiumgyanú miatt.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?