Pizzafutárként dolgozott az egyik elkövető

Párizs |

<p>A párizsi merénylet elkövetésével gyanúsított algériai származású testvérpár fiatalabbik tagja megkönnyebbült, amikor a francia hatóságok 2005-ben megakadályozták, hogy Irakba induljon harcolni - mondta el a Le Parisien című francia lapnak a Párizsban egykor pizzafutárként dolgozó férfi ügyvédje, aki szerint volt védencét a börtönben eltöltött másfél év változtatta &quot;időzített bombává&quot;.</p>

A 32 éves Chérif Kouachi több társával együtt 2003 és 2005 között tucatnyi fiatalt buzdított arra, hogy fogjon fegyvert Irakban az amerikai megszállók ellen. 2005-ben maga is az arab országba készült, azonban a francia kémelhárítás megakadályozta, hogy felszálljon egy Szíriába tartó járatra, és onnan eljusson az iraki harcmezőkre. Vincent Ollivier ügyvéd szerint volt védence megkönnyebbült attól, hogy nem kellett elutaznia, és akkori viselt dolgai inkább annak tudhatók be, hogy rossz társaságba keveredett. A Libération című francia napilap szerint Kouachi egyébként sokáig az északnyugat-franciaországi Rennes-ben élt, ott nőtt fel egy árvaházban, majd fitneszedzőnek tanult, mielőtt úgy döntött, Párizsba megy a bátyjához.

A bíróság 2008-ban három évi – ebből másfél évi letöltendő és másfél évi felfüggesztett - börtönre ítélte. A perről tudósító amerikai újságírók - az AP amerikai hírügynökség munkatársai - felidézték, hogy a férfi nagyon ideges volt a tárgyaláson, ahol többek között kiderült róla, hogy csak minimális harci kiképzésen vett részt: futni járt a jó fizikai erőnlét érdekében és egy vázlat alapján megtanulta használni a Kalasnyikov gépkarabélyt. Ollivier úgy látja, Chérif Kouachit a börtön formálta át: zárkózott és tartózkodó lett, illetve szakállat növesztett.

2010-ben aztán ismét előkerült a neve egy bebörtönzött algériai származású iszlamista megszöktetésére tett kísérlettel összefüggésben. Smain Ait Ali Belkacem a betiltott szélsőséges algériai szervezetnek, az Iszlám Fegyveres Csoportnak (GIA) a tagja volt, és 2002-ben életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték egy párizsi metróállomáson 1995-ben történt robbantás miatt, amelyben 30-an megsebesültek. Belkacem szöktetésével kapcsolatban az idősebb Kouachira, a 34 éves Saidra is gyanakodtak a hatóságok, de végül bizonyíték hiányában nem emeltek vádat a két férfi ellen. 

A jelenleg szökésben lévő testvérpárról tudni lehet azt is, hogy Párizs Stalingrad nevű kerületében rendszeresen jártak egy mecsetbe, ahol Farid Benyettou radikális imám befolyása alá kerültek. A hitszónok arra buzdította a Kouachi fivéreket, hogy foglalkozzanak otthon az iszlámmal és tanulmányozzák a vallást a lakhelyük közelében lévő muszlim központban is - írta honlapján a BBC brit közszolgálati adó.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?