Petr Pavel: Ukrajna csak egyszer próbálkozhat nagy ellentámadással

petr pavel

Ukrajna csak egy alkalommal próbálkozhat nagy ellentámadással az orosz erőkkel szemben, a következő tél után rendkívül nehéz lesz fenntartani a nyugati támogatás jelenlegi szintjét – jelentette ki Petr Pavel cseh elnök a Rzeczpospolita lengyel napilapban hétfőn megjelent interjúban.

A múlt heti, lengyelországi látogatása alkalmából nyilatkozva, az új cseh elnök, nyugalmazott tábornok Ukrajna egész háború előtti területének visszaszerzését nevezte a legjobb forgatókönyvnek.

„Mint egykori katona azonban realista vagyok” – jegyezte meg, majd így folytatta: mindent meg kell tenni Ukrajna támogatásáért.

Az összes terület visszaszerzése nagyszerű eredmény lenne - fogalmazott, majd hozzáfűzte: elhúzódó háborúhoz vezetne azonban, ha Ukrajna a Nyugat minden szükséges támogatása ellenére képtelen lenne az említett cél elérésére, miközben Oroszország még mindig elég erős lenne ahhoz, hogy ellenőrizze a megszállt területeket.

„Nem akarunk ilyen forgatókönyvet, de (...) nem tehetünk úgy, mintha az egyetlen megoldás a teljes siker volna” – jelentette ki Pavel.

Aláhúzta: soha nem biztatná Ukrajnát engedményekre, arra, hogy mondjon le területének egy részéről, de arra sem, hogy „az utolsó katonáig harcoljon”. „Ha az ukránok valaha így döntenek is, az csakis az ő döntésük lesz” – hangsúlyozta.

A jövő évi amerikai választásokra utalva elmondta: az előző választási kampányok a belügyekre összpontosultak. A globális kérdések közül az amerikai-kínai kapcsolatok válhatnak fontos témává, miközben az Ukrajna iránti érdeklődés csökkenhet, és ennek nyomán több európai állam is hasonló irányt követhet.

Arra a kérdésre válaszolva, hogy az ukránok meddig indíthatnak el egy sikerre esélyes ellentámadást, Pavel úgy vélekedett: ennek néhány hónapon belül kell megtörténnie. „A lehetőség idén adódik, a következő tél után rendkívül nehéz lesz fenntartani a jelenlegi támogatási szintet” – jelentette ki. Kifejtette: a háborús fáradtság nemcsak az ukrán emberi erőforrások és hadi felszerelés kimerülését, az infrastruktúra rombolását jelenti, hanem a segítséget nyújtó országok elfáradását is.

„Sok ország, sok politikus valamilyen előrehaladást vár el idén” – jelentette ki. Szerinte Ukrajnának csak egy próbálkozása lesz egy nagyszabású ellentámadás végrehajtására. Amennyiben az kudarcot vall, a következőre „rendkívül nehéz lesz eszközöket szereznie” – vélekedett a cseh elnök.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?