Petr Pavel: Csehország folytatja Ukrajna támogatását

Petr Pavel

Csehország részéről mindenképpen folytatódni fog Ukrajna támogatása – jelentette ki Petr Pavel cseh köztársasági elnök csütörtökön Prágában, miután a Hradzsinban a kormányfővel, a parlament két házának elnökeivel és a külügyminiszterrel megvitatta a cseh külpolitika időszerű problémáit.

„Ukrajnával kapcsolatban teljes az egyetértés. Támogatásunknak folytatódnia kell, és folytatódni fog” – mondta az államfő újságíróknak a találkozó utáni sajtótájékoztatón.

Petr Pavel kifejtette: bár az Ukrajnának nyújtott támogatás néhány cseh politikus és a polgárok egy részé számára is „irritáló tényező” lett, abból nem szabad engedni, mert az meghátrálást jelentene Oroszország nagyhatalmi ambíciói előtt.

A cseh államfő szerint Ukrajnában Csehország biztonságáról is szó van, mert megalapozott az az aggodalom, hogy Moszkva nem fogja tiszteletben tartani a nemzetközi jogot, és igyekezni fog befolyást gyakorolni a határain kívül történtekre is. „Ha nem akarunk ennek engedni, nincs más lehetőségünk, mint folytatni Ukrajna támogatását” – mutatott rá az elnök. Nem engedhetjük meg, hogy Oroszországnak az legyen az érzése, hogy céljait bármiféle agresszió által is elérheti – jegyezte meg.

Petr Fiala cseh kormányfő azt mondta, hogy Ukrajna támogatásával Csehország „saját biztonságát is védi”.

A találkozó megmutatta, hogy a legfőbb közjogi méltóságok között teljes az egyetértés a cseh külpolitika kulcsfontosságú kérdései és érdekei tekintetében – szögezte le újságírók előtt Jan Lipavský, a cseh külügyek irányítója.

A legfőbb cseh közjogi méltóságok negyedévente találkoznak, hogy megvitassák a cseh külpolitika legfontosabb időszerű kérdéseit és feladatait.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?