Petr Fiala: Csehország határozottabban kíván fellépni az illegális migráció ellen

petr fiala

Az Európai Unió Tanácsa által kedden véglegesen jóváhagyott migrációs és menekültügyi paktum az első, de nem elégséges lépés az illegális migráció problémájának megoldása érdekében – vélekedett Petr Fiala cseh kormányfő kedden Prágában.

A kormányfő a CTK hírügynökséghez eljuttatott közleményében bejelentette: Csehország több más uniós tagállammal együtt olyan csoportot hozott létre, amely határozottabban kíván fellépni az illegális migráció ellen.

„A cél, hogy a migrációs probléma megoldását az Európai Unió határain kívülre szorítsuk ki, mégpedig az embercsempészet elleni szervezett harccal, nemzeti visszaküldési központok kialakításával, illetve stratégiai partnerségek megkötésével azokkal az országokkal, ahonnan a migránsok Európába érkeznek” – írja Petr Fiala közleményében, amelyet a cseh hírügynökség ismertetett.

A cseh kormányfő megjegyezte, hogy a kezdeményezésről hétfői római látogatása alkalmával Giorgia Meloni olasz miniszterelnökkel is tárgyalt.

Ez az országcsoport nyílt levelet kíván intézni az Európai Bizottsághoz, valamint az uniós tagállamokhoz, hogy „újszerű módon közelítsenek” a „migrációs probléma európai szintű megoldásához”.

A ČTK hírügynökség értesülései szerint a kezdeményezők azt tervezik, hogy a levelet szerdán nyilvánosságra is hozzák. Zbynek Stanjura pénzügyminiszter a hírügynökségnek azt mondta, hogy számításaik szerint a kezdeményezést Csehországgal együtt 19 uniós ország támogathatná.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?