Külföld

Peruban sokan meghaltak egy buszbalesetben

Legalább 29 ember meghalt Peru középső részén, miután egy távolsági busz letért az útról, és mintegy 200 métert zuhanva a földbe csapódott - erről számolt be kedden az RPP perui műsorszolgáltató egy rendőrre hivatkozva.
MTI

2021. szeptember 1. 11:48

rendőrség illusztráció
Illusztráció - pixabay

A balesetben további 20 ember megsérült.

A Huánucóból a fővárosba, Limába az Andokon keresztül közlekedő busz Chosica városának közelében szenvedett balesetet.

A szerencsétlenség okai nem ismertek. A nyomozók egyelőre vizsgálják annak lehetőségét, hogy a sofőr elaludt vezetés közben

A súlyos buszbalesetek nem ritkák Peruban, ahol sokszor rosszak az útviszonyok, illetve a buszok sincsenek sokszor jó állapotban.

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Szovetseg

Novembertől dolgozhatnak a Szövetség programján

koronavírus

Mától öt fekete járás van az országban

barokk szelfi

Zsánerképek és barokk szelfik a múzeumban

Márki-Zay Péter

Majdnem 245 ezerrel több szavazatot kapott Márki-Zay a második fordulóban, mint az elsőben

Megijedt a dudától, árokba hajtott

Megijedt a dudától, árokba hajtott

Új Szó

Miről ír a hétfői Új Szó?

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.