Peresz ismét Saron kormányfőt bírálta

Jeruzsálem. Simon Peresz izraeli külügyminiszter nyilvánosan bírálta főnökét, Ariel Saron kormányfőt, amiért nem hajlandó politikai témákat is megvitatni a palesztinokkal a tűszünetről folyó tárgyalásokon.

Jeruzsálem. Simon Peresz izraeli külügyminiszter nyilvánosan bírálta főnökét, Ariel Saron kormányfőt, amiért nem hajlandó politikai témákat is megvitatni a palesztinokkal a tűszünetről folyó tárgyalásokon. A tűzszüneti tárgyalásoknak magukba kell foglalniuk egy szélesebb kitekintést, politikai, érzelmi és gazdasági elemekkel – fejtette ki Peresz pártja, az izraeli Munkapárt tanácskozásán. Mint mondta ebben eltér álláspontja a kormányfőétől. „Ez az eltérés köztünk nem csupán technikai jellegű, mert igen fontos kérdésről van szó, ha valóban meg akarunk állapodni a tűzszünetről” – tette hozzá. Saron hétnapos, teljes nyugalmi időszakot követel az amerikai Mitchell-jelentésben foglaltak megvalósításának előfeltételeként. (Márpedig tavaly szeptember óta egyetlen nyugodt nap sem volt, nemhogy hét.) Az egykori amerikai szenátor tervezetének célja az volt, hogy kijelölje azt az utat, amely fokozatosan elvezethet a izraeli–palesztin béketárgyalások újraindításához.

Az Izrael és Palesztina közötti tűzszünet megvalósítása az első lépés egy palesztin állam megteremtése felé – jelentette ki tegnap William Burns, az USA közel-keleti különmegbízottja. Azt követően nyilatkozott, hogy fogadta őt Hoszni Mubarak egyiptomi elnök, akivel a tartós izraeli–palesztin tűzszünet megteremtésének lehetőségeiről tárgyalt. Hozzátette: a tűzszünet elvezeti a két államot, Izraelt és Palesztinát a békéhez és a biztonsághoz, ahogy erről Bush amerikai elnök és külügyminisztere, Colin Powell is beszélt. A másik amerikai közvetítő, Anthony Zinni nyugalmazott tábornok korábban Jasszer Arafat palesztin vezetővel találkozott, de tárgyalásaikról részleteket nem közöltek. (m, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?