Pénzt akarunk? Tegyünk érte!

Az EU szakemberei gyakran a hiányos, rosszul előkészített projekteket emlegetik – ha az előcsatlakozási alapokat nem használtuk ki teljes mértékben, legfeljebb egy gúnyos mosoly és egy vállrándítás volt a reakció Brüsszelben. Azonban az egész ország szégyene lehet, ha a hőn áhított belépés után sem tudjuk kihasználni az EU által felkínált lehetőségeket, magyarul jó projektek híján rengeteg pénzt elveszíthetünk.

Spanyolország már tizenöt éve az EU tagja. Bár azt nem mondhatjuk el, hogy hasonló helyzetből indult, mint mi, leszögezhetjük: a belépés után a strukturális és kohéziós alapokat igyekezett minél jobban kihasználni. Ramon de Miguel, aki annakidején Spanyolország és most Szlovákia csatlakozásánál is kivette a részét a munkából (főleg az EU spanyol elnökségében, 2002 első felében) lapunknak elmondta: nem indítottak tanfolyamot a projektírásról. „Nem volt semmiféle program, külön költségvetésről nem is beszélve. Azt is mondhatnám, a nulláról kezdtük. Amikor 1986. január elsején beléptünk az Európai Unióba, onnantól kezdve mindent meg kellett tanulnunk. Mondanom sem kell, előtte semmiféle hasonló programban nem vettünk részt” – közölte a politikus, aki jelenleg országa EU-ügyekért felelős államtitkári posztját tölti be. „Egyáltalán nem olyan bonyolult az EU támogatási rendszere, mint ahogy az első ránézésre látszik. Máskülönben pedig, aki pénzt akart kapni Brüsszelből, leült, és megtanulta, hogyan kell minőségi projektet írnia. Ismétlem, főleg az akaraton múlik. Az Európai Unió nem titkol el semmit, minden információ hozzáférhető, akár nyomtatott, akár elektronikus formában az interneten”. Hangsúlyozta: a brüsszeli EU-központot egyáltalán nem úgy kell elképzelni, mint egy föld alatti titkos laboratóriumot. Annak idején nagyon sokszor járt a belga fővárosban spanyol küldöttség, és sohasem talált zárt ajtókra. „Kérdezni kell, ennyi az egész. Csupán egyszer kell megismerni, megtanulni a támogatási rendszer felépítését” – tette hozzá.

Kiemelte viszont, hogy nem ülhettek ölbe tett kézzel, csodára várva. „Tapasztalatom szerint az átlag közép-európai úgy véli, a csatlakozás másnapján minden megváltozik, minden jobbra fordul. Országa azonnal milliókat kap Brüsszelből, mindenki degeszre tömheti magát, és attól kezdve boldogan élnek... Felejtsék el, ez csak szép álom” – fogalmazott Ramon de Miguel. Megjegyezte, hogy ez a hozzáállás persze bizonyos, főleg történelmi szempontból érthető. „Úgy vélem, az Önök országai túl sokáig éltek a kommunista rezsimben. Ott az állam bácsi mindent elvégzett. Az emberekbe teljesen beleivódott ez a kényelem, még mindig biztosra veszik, hogy egyszer csak jön valaki, aki majd segít és minden problémát megold.” Két fontos jellegzetességet, pontosabban különbséget emelt ki Spanyolország és Szlovákia EU-csatlakozásával kapcsolatban. „Bennünket sokkal inkább a hogyan, Önöket viszont a mikor érdekelte” – fogalmazott. „A belépés során nem azon töprengtünk elsősorban, mit tesz majd az EU értünk, hanem azon, mit nyújthatunk mi az Uniónak” – hangsúlyozta. Szerinte országa csatlakozási tárgyalásán végig az utóbbi szempont dominált, végig arról folytak a tárgyalások, mit hoz majd Spanyolország belépése az Európai Uniónak. Az előbb említett különbségre, egészen pontosan a hogyan– mikor ellentétre utalva megjegyezte: Szlovákiának elsősorban politikai okokból volt szüksége világosan megjelölt időpontra. Spanyolország viszont gazdasági szempontból vette komolyan a tárgyalásokat, az időtényezőt szinte figyelmen kívül hagyva.

„Persze nekünk sem ment könnyen. Ezért nem kell megijedni, hogy Szlovákiának nem sikerült kimerítenie az előcsatlakozási alapokat száz százalékig, mert nekünk sem sikerült. Igaz, számunkra nem nyújtottak ilyen támogatást, magyarul 1986. előtt egy garast sem kaptunk az Európai Uniótól. Aztán sem tudtuk teljesen kihasználni a strukturális alapokat, ám ez a helyzet nagyon gyorsan megváltozott” – figyelmeztetett Ramon de Miguel. Elárulta: közel hat évbe telt, hogy az összes nekik szánt pénzt meg is kapják. Hozzátette: nyílt titok, hogy csak 1992-ben készültek fel annyira az EU-tagságra, hogy minden alapot kimeríthessenek. Lassan ment, de megérte. „Később ugyanis lépésről lépésre olyan pozíciót szereztünk Brüsszelben, hogy beleszólhattunk minden fontos döntésbe, pontosabban a mi javaslatainkat kezdték egyre inkább komolyabban venni.” Mikor történt ez? Körülbelül a belépés után tíz évvel!

Ez az „elismerés” persze annak a szolidaritásnak is köszönhető, amelyet Spanyolország vívott ki Brüszszelben, vagy az EU többi tagállamában. A „szegény rokon” címkét felváltotta a felelősségteljes, megfontolt jelző. A diktatúra évtizedei után az ország egy olyan váltásra volt képes, amely gazdaságilag és politikailag egyaránt az elsők közé emelte az Európai Unióban, sőt egyes tartományok kevéssel bár, de meghaladják az EU átlagos gazdasági színvonalát. Említésre méltó, hogy Spanyolország a belépéskor még nem meríthetett a kohéziós alapokból, hiszen a támogatásnak ezt a módját csupán a kilencvenes évek elején vezették be.