PENGE

Három, látomás, mélység, sztori

Talán ezzel a négy, a címben idézett szóval írható körül a leginkább Orcsik Roland Harmadolás című verskötete. Nézzük is meg, miért.

Három. A kötet címén és a benne olvasható három cikluson túl van a versek többségének egy alapvető jegye, ami erre a számra épül. A szövegekben felépül egy világ, aztán ennek ellenpontjaként, párhuzamaként vagy éppen látszólag tőle függetlenül egy másik, majd ezek a köztük lévő távolsággal, illetve e távolság leküzdéseként a két világ vegyítésével egészülnek ki hárommá. A csárda romjai című Petőfi-versre épülő Születő tájképben például ez olvasható: a levélvágó kés úgy hasítja fel a borítékot, „ahogy az éles tekintet / bontja ketté a tájat: / látványra és élővilágra, / mely úgy szaporodik, / mint az üres papírt / ellepő betűk”. Igazából az sem eldönthető, hogy a látvány és az élővilág, vagy pedig a táj és a papír közé ékelődik-e be az éles tekintet – hogy Petőfi és Orcsik versének összeolvasásáról már ne is beszéljek.

Látomás. Az említett két világ közül az egyik gyakran elengedi a jelen valóságát, s vagy a fantázia, vagy a múltból feltörő nyomasztó élmények uralják; utóbbiak főleg a délszláv háborúk emlékei (Húgyglória). A Boszorkánysziget Derek Jarman egykori kultrendező Blue című filmjére utal. A versben egy folyóparti kirándulás fokozatosan a kékségbe tűnik, hogy végül a kék és nem kék birodalmak határán villanhasson fel egy szinesztézia drámai hatása: „Egyedül a vér. Egyedül a vér nem kék. Hanem meleg.”

Mélység. A versnyelvvel függ össze. Ahogy a hétköznapi helyzetekből kibomlik valami más. Kevés szó, kevés „költőiség”. Nem sok, nem bonyolult, de mélységekbe vezet, más esztétikák ezt úgy mondanák, távlatot nyit, lelkük rajta.

Sztori. Orcsik kis történetekből építkezik. Egy idill, egy bagatell a kiindulási alap, amire jön a „felépítmény” – de erről már volt szó a hármas tagolásnál. (A történet elemeinek szétszedésére és kombinatorikus összeszerelésére jó példa a Fenyőtüskék Hamvas sírjánál.) És van egy tacskó is, Dezső, aki több versben felbukkan, ezekben a versekben az állat- és emberlét két tartománya dominál (vö. Tandori és Szpéró stb.), a köztük levő mezsgyét a lírai én és a kutya közti elgondolkodtató párbeszéd teszi még szélesebbé: „…ha felteszek egy klasszikus lemezt, / füled botja sem mozdul: / csakis kutya maradsz”, amire a szemből kiolvasott válasz: „Egyik állat sem irigyel” (Osztozkodás).

Orcsik Roland: Harmadolás. Kalligram, Budapest, 2015. 116 oldal.

Értékelés: 8/10