A Közegészségügyi Hivatal már figyeli a majomhimlő szlovákiai előfordulását

majomhimlő

A Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) intenzíven figyelemmel kíséri az mpox, másik nevén majomhimlő esetleges szlovákiai előfordulását.

Az Európai Bizottság augusztus 19-én, hétfőn rendkívüli ülést tart, melynek témája a betegség terjedése, illetve annak megfékezése lesz, miközben az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) kockázatértékelést készít az mpoxról – magyarázta az ÚVZ.

Szlovákiában 2022 és 2024 között összesen 16 majomhimlős pácienst regisztráltak. „2022-ben 14 esetet jelentettek, 2023-ban nem volt egyetlen eset sem, 2024-ben pedig két beteget találtak. Szlovákiában nem regisztráltak mpox okozta halálesetet” – közölte a hivatal, egyúttal hozzátéve, hogy 2022 júniusában bevezették a majomhimlő kimutatására szolgáló laboratóriumi diagnosztikát.

Az mpox egy olyan vírus, amely főként közvetlen, szoros fizikai érintkezés útján terjed. Az emberről emberre történő átvitel kiütések kapargatásával és érintésével, testnedvekkel, nagyméretű cseppekkel, illetve »szemtől szembe«, azaz hosszan tartó fizikai kapcsolat útján történik” – figyelmeztetett az ÚVZ.

A betegség tünetei közé tartozik a láz, a hidegrázás, a nyirokcsomók duzzanata, az erős fejfájás, az izom- és hátfájás, a fáradtság, valamint a levertség. A szimptómák megjelenését követően három napon belül kiütések keletkeznek a bőrön, a száj belsejében, a végbélnyílás közelében és a nemi szerveken, amelyek később hólyaggokká alakulnak.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) augusztus 14-én, szerdán nemzetközi egészségügyi vészhelyzetet hirdetett a majomhimlő afrikai országokban való rohamos terjedése miatt. A betegség elsősorban a Kongói Demokratikus Köztársaságban ütötte fel a fejét, de csütörtökön már Európában, egészen pontosan Svédországban is megjelent.

(trend, tasr)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?