Svédországban megjelent a majomhimlő

majomhimlő

Az ország első majomhimlős megfertőződését jelentették be csütörtökön Svédországban, és ez az Mpox-Klade I vírusváltozat első Afrikán kívüli diagnosztizálása.

„A délután folyamán megerősítést kaptunk arról, hogy Svédországban van egy esetünk az mpox súlyosabb variánsából, az úgynevezett Mpox-Klade I-ből” – mondta Jakob Forssmed szociális ügyi miniszter sajtótájékoztatóján.

„Ez az Mpox-Klade I első olyan előfordulása, amelyet Afrikán kívül jegyeztek föl. Az illető egy olyan afrikai régióban fertőződött meg, ahol ez a változat súlyos járványkitörést okozott” – közölte Olivia Wigzell, a svéd közegészségügyi hivatal vezetője. Hozzátette. hogy a svéd lakosság nincs veszélyben az egy eset miatt.

Szerdán az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nemzetközi horderejű egészségügyi veszélyhelyzetet rendelt el a majomhimlő Afrikában terjedő új variánsa miatt. A WHO főképpen egy olyan vírusvariáns miatt aggódik, amelyet 2023 végén mutattak ki a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén. Az Mpox-Klade I változat Ib jelű alvariánsáról van szó. Bár részletekbe menő tanulmányok még nem készültek, szakemberek abból indulnak ki, hogy fertőzőbb és súlyosabb megbetegedést idézhet elő az eddig ismert variánsoknál.

Az Mpox-Klade I változat az utóbbi hetekben a KDK mellett Ugandában, Ruandában, Burundiban és Kenyában is megjelent. „Világos, hogy létfontosságú az összehangolt nemzetközi fellépés a járványkitörés megfékezése és emberéletek megmentése érdekében” – húzta alá Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója.

A Kongói Demokratikus Köztársaság csütörtökön közölte, hogy az év eleje óta a vírus már legkevesebb 548 ember halálát okozta az országban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?