Pence: Washington támogatná a kétállami megoldást Izrael és Palesztina között

Mike Pence
Kairó |

Az Egyesült Államok támogatná a kétállami megoldást az izraeli-palesztin konfliktus rendezésére, amennyiben a felek ebben állapodnának meg - mondta szombaton Mike Pence amerikai alelnök kairói látogatásán Abdel-Fattah asz-Szíszi egyiptomi államfőnek.

A Reuters brit hírügynökség szerint Pence így akarta biztosítani Washington kulcsfontosságú közel-keleti szövetségesét Donald Trump amerikai elnök döntését követően, amellyel Jeruzsálemet elismerte Izrael fővárosaként, és jelezte: oda helyezi át az amerikai nagykövetséget Tel-Avivból. A lépés nagy felzúdulást keltett az arab világban (egyiptomi kormánykörökben is), a palesztinok pedig elutasították miatta az Egyesült Államok közreműködését a palesztin-izraeli békefolyamatban. A Jeruzsálemmel kapcsolatos döntésben jelentős szerepe volt Pence-nek.

"Meghallgattuk Szíszi elnököt" - mondta Pence a találkozót követően újságíróknak, s "barátok közötti nézeteltérésként" jellemezte azt, hogy az egyiptomi államfő elutasította Trump döntését. Az amerikai alelnök szerint biztosította Szíszit, hogy az Egyesült Államok elkötelezett a jeruzsálemi szenthelyek "status quo-jának" megőrzése mellett, ugyanakkor még nem talált a végérvényes megoldást a feleket elválasztani hivatott határokra.

Pence szerint az egyiptomi elnök biztatónak találta az üzenetet.

Szíszi - hivatalának közleménye szerint - hangsúlyozta, hogy csak a kétállami megoldáson alapuló tárgyalások vethetnek véget az izraeli-palesztin konfliktusnak, s országa minden tőle telhető erőfeszítést megtesz ennek támogatására.

A kétállami megoldás lényege, hogy a zsidó állam mellett létrehoznák az önálló és független palesztin államot is.

Mike Pence, aki négynapos közel-keleti körútjának első állomásán, Egyiptomban tartott sajtótájékoztatót szombaton, a szélsőségesek elleni harcban való támogatásáról biztosította a kairói kormányt. Kiemelte, hogy a két ország kapcsolatai sohasem voltak erősebbek.

Pence a következő napokban Jordániát és Izraelt is felkeresi. Ez az első alkalom, hogy egy magas rangú amerikai tisztségviselő a térségbe látogat Trump Jeruzsálemmel kapcsolatos döntése óta.

Egyiptom és Jordánia az Egyesült Államok kulcsfontosságú szövetségesei a térségben. Az arab országok közül egyedül ők kötöttek békét és vették fel a diplomáciai kapcsolatokat Izraellel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?