Pence: Trump elkötelezett az EU mellett

Brüsszel |

<div>Donald Trump amerikai elnök elkötelezett az Európai Unióval folytatott partneri viszony mellett &ndash; mondta Mike Pence amerikai alelnök Brüsszelben, ahol az EU és a NATO vezetőivel tárgyal.</div>

„Enyém a kiváltság, hogy Trump elnök nevében az Egyesült Államok határozott elkötelezettségét fejezzem ki az Európai Unióval történő együttműködés és partnerség folytatása mellett” – fogalmazott Pence, miután megbeszélést folytatott Donald Tuskkal, az Európai Tanács elnökével. „A nézetkülönbségek dacára kontinenseink közös örökséggel és értékekkel, mindenekelőtt pedig egy közös céllal rendelkeznek, amely a béke és a jólét előmozdítása a szabadságon, a demokrácián és a jogállamiságon keresztül. E célok iránt továbbra is elkötelezettek maradunk” – tette hozzá. Tusk kiemelte, továbbra is számítanak az Egyesült Államok őszinte és egyértelmű támogatására az egységes Európa eszméje iránt. Mint mondta, Pence támogatásáról biztosította ebben. Az amerikai alelnök ezt követően Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság elnökével találkozott. „Az Egyesült Államoknak erős és egységes Európai Unióra van szüksége minden lehetséges ügyben. Ez nem az a pillanat, amikor Európa felosztja magát az egykori nemzeti, tartományi kategóriákra” – vélekedett Juncker. A szakértők szerint ezek a kijelentések az uniós vezetők megnyugtatására szolgálhattak, akiket komoly aggodalommal tölt el az EU-val szembeni amerikai álláspont megváltozása. Sajtóhírek szerint az előző héten Brüsszelbe és Bonnba látogató, valamint a müncheni biztonságpolitikai konferencián részt vevő washingtoni kormányzati politikusok nem tudták eloszlatni az európaiak amiatti aggodalmát, hogy az amerikai külpolitika megváltozott Donald Trump elnök hivatalba lépésével. Pence a transzatlanti kapcsolatokon kívül egyebek mellett a szíriai, az ukrajnai, a líbiai, az afganisztáni és az észak-koreai helyzet kérdését is megvitatta az uniós vezetőkkel. A találkozók helyszínén tüntetők gyülekeztek, akik Trumpot bírálták a nőkkel, a melegekkel, a muszlimokkal és a klímaváltozással kapcsolatos megnyilvánulásai miatt. Mike Pence vasárnap este Charles Michel belga kormányfővel és Didier Reynders külügyminiszterrel találkozott. A miniszterelnök arról számolt be, hogy az ülésen figyelmeztette amerikai tárgyalópartnerét, ne támogassák az EU megosztását. A belga diplomácia vezetője pedig a szólásszabadság, a tolerancia, illetve az emberi jogok fontosságát hangsúlyozta a megbeszélésen.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?