Pécsi kézigránátos gyilkosság - összefoglaló

Pécs |

<p>A szülők meghaltak, két gyermekük könnyebben megsérült Pécsett, amikor kedd éjjel ismeretlenek kézigránátot dobtak be egy roma család házának ablakán.</p>

A rendőrség szerint nem etnikai támadás történt, roma vezetők azonban rasszista indítékra gyanakodnak.
 A családot kedden 22 óra 45 perckor, Fejlődés utcai otthonukban, televíziózás közben érte a támadás. A szülők a helyszínen meghaltak, három kisgyerekük közül kettőt a mentők sokkos állapotban szállították kórházba - mondta az MTI-nek Zsobrák Péter, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
 Zsobrák Péter beszámolt arról, hogy az áldozatok romák, de a vizsgálat eddigi adatai szerint nem etnikai jellegű támadásról van szó. Az elhunyt férfi életmódja alapján ismert személy volt rendőrségi körökben, "valószínűleg bosszú volt" a támadás. A szóvivő arról is beszélt, hogy nem találtak összefüggést az eset és a múlt heti nagycsécsi támadás között.
 A rendőrség külön nyomozócsoportot hozott létre az ügy kivizsgálására, körbezárták a házat, valamint lezárták a városból kivezető utakat, és ellenőrizték az arra közlekedőket.
 Az MTI által megkérdezett szomszédok közül többen hallották a robbanást, de ennél többről nem tudtak beszámolni. A tett színhelyétől kétháznyira lakó Kovács Olivér, akinek a meggyilkolt férfi a nagybátyja, elmondta: a kézigránátos támadásról a rendőröktől hallott. Az áldozat szerinte "autóüzletekkel" foglalkozott, azt azonban nem tudja, voltak-e haragosai - tette hozzá.
 Hegedűs István a baranyai, Kosztics István a pécsi és Kovács István, a mohácsi roma kisebbségi önkormányzat elnöke szerdán közös sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy rasszista indítékot gyanítanak a kettős gyilkosság hátterében. Bár a rendőrség hamar kijelentette, hogy nem etnikai jellegű bűncselekmény történt, idén tavasz óta húsz helyen ért támadás cigányokat Magyarországon, ezért veszem magamnak a bátorságot, hogy összefüggést lássak a történtek között - mondta Kosztics István.
 Kállai Ernő kisebbségi ombudsman tanácskozásra hívott szerda délutánra vezető roma politikusokat és közéleti személyiségeket a támadás miatt. A biztos a találkozó után országos hatáskörrel rendelkező nyomozócsoport felállítását sürgette a romák sérelmére elkövetett bűncselekmények felderítésére. Az ombudsman emellett soron kívüli tájékoztatást kért az ügyben Bencze József országos rendőrfőkapitánytól. A telefonos beszélgetésben az ombudsman közölte az országos főkapitánnyal: elfogadhatatlannak tartja, hogy egy kirívóan erőszakos bűncselekmény ügyében szinte azonnal - feltehetően érdemi vizsgálat nélkül -  a rendőrség kizárta az esetleges rasszista motívumot. 
 Teleki László romaügyekért felelős miniszterelnöki megbízott Dakos József Baranya megyei rendőr-főkapitánytól kért személyes tájékoztatást az ügyben. Tasnádi Péter, Pécs polgármestere az MTI-nek elmondta, hogy rokonok veszik magukhoz a meggyilkolt szülők három gyerekét, akik közül ketten meg is sérültek a támadásban. Az önkormányzat 300 ezer forint gyorssegélyt ad nekik, a cigány önkormányzatok vezetőivel pedig megállapodott abban, hogy figyelemmel kísérik az árvák sorsát - tette hozzá. (MTI)

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?