Pécsi gyilkosság: helyi roma vezetők rasszista támadásra gyanakszanak

Pécs |

<p>Rasszista indítékot gyanítanak helyi roma kisebbségi vezetők a pécsi, kedd éjjel történt kézigránátos kettős gyilkosság hátterében - Hegedűs István a baranyai, Kosztics István a pécsi és Kovács István, a mohácsi roma kisebbségi önkormányzat elnöke erről sajtótájékoztatón beszélt Pécsett.</p>

Teleki László romaügyekért felelős miniszterelnöki megbízott ugyanakkor személyes tájékoztatást kér Dakos József Baranya megyei rendőr-főkapitánytól a gyilkosságról. A szocialista politikus úgy fogalmazott: mivel újból roma családokat ért támadás, amely ismét emberi életeket követelt, fontosnak tartja, hogy személyesen szerezzen információkat a brutális bűncselekményről.

Bár a rendőrség hamar kijelentette, hogy nem etnikai jellegű bűncselekmény történt, idén tavasz óta húsz helyen ért támadás cigányokat Magyarországon, ezért veszem magamnak a bátorságot, hogy összefüggést lássak a történtek között - mondta Kosztics István. Kovács István arról szólt, hogy kétkedve fogadja azokat a pletykákat, amelyek szerint a robbanásban meghalt férfi uzsorakölcsönzéssel és - egyebek mellett - prostituáltak futtatásával foglalkozott volna. Azt mondta: járt a családi háznál, azt tapasztalta, hogy az ott élők szerény körülmények között élnek. Túl sok a véletlen, minden bizonnyal van összefüggés a romákat ért támadások között, amelyek megelőzéséhez társadalmi összefogásra van szükség - jelentette ki. Hegedűs István szavai szerint furcsa, hogy "mindig cigány emberekkel történnek ilyen esetek", amelyek miatt a roma társadalom úgy érezheti, nincs biztonságban. Hangoztatta ugyanakkor, meg van győződve arról, hogy a többségi társadalom nem a támadókhoz hasonlóan gondolkodik, nem azonosul a rasszista csoportok szellemiségével, és szolidáris a cigánysággal. Pécsett, egy romák által lakott családi házba kedd éjjel dobtak ismeretlenek - feltehetően - kézigránátot. A támadásban a két szülő a helyszínen meghalt, három gyermekük közül ketten könnyebben megsérültek, sokkos állapotban vitték kórházba őket.(MTI)

meret=2 function nagyit(x) { meret=meret+x document.getElementById('hirX').className="hir"+meret if (meret==3) document.getElementById('nagy').innerHTML='<img src="nagyit0.gif" border="0" alt="nagyít"> nagyít' else document.getElementById('nagy').innerHTML='<a href="#" onclick="return nagyit(1)" class="menu"><img src="nagyit.gif" border="0" alt="nagyít"> nagyít</a>' if (meret==1) document.getElementById('kicsi').innerHTML='<img src="kicsinyit0.gif" border="0" alt="kicsinyít"> kicsinyít' else document.getElementById('kicsi').innerHTML='<a href="#" onclick="return nagyit(-1)" class="menu"><img src="kicsinyit.gif" border="0" alt="kicsinyít"> kicsinyít</a>' return false } nagyit(0)

if(!window.goA)document.write('<sc'+'ript src="http://imgs.adverticum.net/scripts/gwloader.js?ord='+Math.floor(Math.random()*1000000000)+'" type="text/javascript"><\/sc'+'ript>'); if(window.goA)goA.addZone(51936,{displayOptions:{bannerhome:'http://ad.adverticum.net'}});

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?