Parlamenti választást tartanak szerdán Hollandiában

Brüsszel |

<p>Közel egy évvel korábbra hozott parlamenti választásokat tartanak szerdán Hollandiában a nagykoalíciós kormány februári felbomlása miatt.</p>

A mintegy 12 millió választásra jogosult reggel fél nyolctól este kilenc óráig adhatja le voksát összesen tizenegy pártra. A részvételi arány magas szokott lenni, most is 80 százalék körüli megjelenésre számítanak.
A voksoláson a kétkamarás parlament alsóházát, az úgynevezett Második Kamara 150 képviselőjét választják meg négyéves időtartamra, arányos képviseleti rendszer alapján. A pártok parlamentbe való bejutásának nincs százalékosan meghatározott küszöbe, a szavazatok 0,67 százalékának megszerzése már képviselői helyet jelenthet.
A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint ezúttal a vezető liberális erő, a Néppárt a Szabadságért és a Demokráciáért (VVD) a fő esélyes, amely 36 képviselői helyhez juthat. Második helyre a távozó kormánykoalíció középső tagját, a "koalícióbontó" szociáldemokrata Munkapártot (PvdA) várják (29 hely) Jan Peter Balkenende eddigi kormányfő Kereszténydemokrata Tömörülése (CDA, 24) és a szélsőjobboldali Geert Wilders Szabadságpártja (PVV, 18) előtt.
A 2006 novemberében megtartott előző (szintén előrehozott) választások után a Kereszténydemokrata Tömörülés, a Munkapárt és a kicsiny Keresztény Unió alakított koalíciós kormányt.
Ebből lépett ki februárban 2010 februárban a PvdA az afganisztáni holland NATO-misszió sorsáról kialakult erőteljes nézetkülönbség miatt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?