Párizs és Washington újabb szankciókat helyez kilátásba Oroszországgal szemben

Párizs |

<p>Franciaország és az Egyesült Államok újabb szankciókat helyez kilátásba Oroszországgal szemben, amennyiben nem történik előrelépés az ukrán válság rendezésére - közölte szombaton a francia elnöki hivatal, miután Francois Hollande államfő telefon egyeztetett Barack Obama amerikai elnökkel.</p>

Miután megállapították, hogy Oroszországnak február vége óta ki kellene vonnia a Krímbe küldött csapatait, és mindent meg kellene tennie a nemzetközi megfigyelők beengedése érdekében, a két ország vezetője hangsúlyozta, hogy "ennek hiányában újabb szankciókat fognak hozni, amelyek érzékenyen fogják érinteni a nemzetközi közösség és Oroszország közti kapcsolatokat, ami pedig senkinek nem áll érdekében" - olvasható az elnöki hivatal közleményében.

    Tekintettel "a jelenlegi súlyos körülményekre", Hollande és Obama "kiemelte annak fontosságát, hogy Oroszország gyorsan elfogadja a kontaktcsoport felállítását, amely lehetővé tenné a párbeszédet Oroszország és Ukrajna között, a válság békés rendezése és annak érdekében, hogy Ukrajna területi egysége és szuverenitása teljesen helyreálljon" - tette hozzá az elnöki hivatal.

    A két ország vezetője arra is emlékeztetett, hogy az Ukrajnához tartozó Krím félsziget Oroszországhoz csatlakozásáról március 16-ra kiírt krími referendumnak "hiányzik minden törvényes alapja", valamint egyetértettek abban, hogy "továbbra is támogatják az új vezetést Ukrajnában, és a nemzetközi ellenőrzés és a lehető legnagyobb átláthatóság mellett a május 25-i (ukrajnai) elnökválasztás előkészítését".
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?