Ötezernél több ENSZ-alkalmazott kapta el a fertőzést, több mint hatvanan meghaltak

ENSZ

Ötezernél több ENSZ-alkalmazott kapta el a koronavírust a világjárvány kezdete óta – közölte szerdán Stephane Dujarric, a világszervezet szóvivője.

Dujarric szerint legalább 5325 fertőzéses eset és 64 haláleset történt világszerte az ENSZ kötelékében dolgozóknál.

A Biztonsági Tanács és az ENSZ-közgyűlés bizottságai a hét elején visszatértek a videokonferenciás munkarendre, miután öt fertőzéses esetre derült fény az egyik, meg nem nevezett BT-tagország állandó képviseleténél.

Dujarric szerint a szóban forgó misszió szorosan együttműködik az ENSZ orvosi szolgálatával, folyik a kontaktkutatás.

Diplomáciai források szerint a nigeri ENSZ-képviseletnél jelent meg a vírus, de a misszió erről nem adott hivatalos tájékoztatást.

Egyelőre nem tudni, hogy meddig tart a videokonferenciás munkarend. Az ENSZ főhadiszállásán a koronavírus okozta világjárvány elején, márciusban tértek át távolsági munkavégzésre, a személyes testületi üléseket csak júliustól, fokozatosan állították vissza.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?