Ötezer újabb munkanélküli a Közép-Dunántúlon

Budapest |

<p>A múlt év végéig csaknem ötezer dolgozó csoportos létszámleépítésének szándékát, illetve az arra vonatkozó döntést jelentették be a Közép-dunántúli vállalkozások a regionális munkaügyi központnak - közölte a régiós munkaügyi szervezet főigazgatója az MTI-vel.</p>

Zimmermann József tájékoztatása szerint 2922 munkavállaló esetében már meghozták a felmondásra vonatkozó döntést a munkáltatók, 1910 dolgozó elküldésének pedig még csak a szándékát jelezték a régió vállalatai. A munkaügyi szervezet nem hozhatja nyilvánosságra a leépítést tervező és bejelentő cégek nevét, de az MTI úgy tudja, többségében autóipari-, és elektronikai tevékenységet folytató vállalkozásokról, kisebb részben pedig építőipari, továbbá kereskedelmi munkát végző vállalkozásokról van szó.

A Fejér-, Komárom-Esztergom- és Veszprém megyét magába foglaló régióban december végéig Komárom-Esztergom megyében jelezték a legtöbb munkavállaló elbocsátását: 1908 dolgozót már nevesítettek, ők január második felében, február elején kézhez kapják a felmondásukat, 704 munkavállalóra vonatkozóan pedig a munkaviszony megszüntetésének szándékát jelentették be.

A csoportos létszámcsökkentést bejelentő vállalatoknál a cégvezetés és az érdekképviseletek egyetértésével tájékoztató fórumokat rendeznek, s ha lesz rá igény, a munkaügyi központ munkatársai néhány napra ki is települnek az üzemekbe, s a helyszínen adnak tájékoztatást, intézik a regisztrációt. A képzést, továbbképzést pedig az elbocsátottak listáját elemezve szervezik meg. Zimmermann József - a regionális munkaügyi központ vezetője - szerint az, hogy a recesszió az elsők között sújtja az erős gazdasággal bíró közép-dunántúli régiót, - csakúgy, mint az 1990-es években történt-, előnyt is jelenthet a térség számára a válság leküzdésében, a most meggyengült vállalkozások ugyanis a többieknél hamarabb erősödhetnek meg újra. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?