Öt terroristagyanús személyt azonosított Olaszországban az FBI

Róma |

<p>Öt terroristagyanús személyt azonosított Olaszországban az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI), akik híres épületek, illetve idegenforgalmi nevezetességek ellen tervezhettek merényleteket elkövetni - jelentette az olasz sajtó csütörtökön.</p>

Az ANSA olasz hírügynökség értesülései szerint az FBI átadta az illetők adatait az olasz hatóságoknak, de az arab nevű gyanúsítottak egyelőre még szabadlábon vannak. A La Repubblica című újság úgy tudja, egyebek mellett a római Szent Péter-bazilika, a milánói dóm, illetve a szintén milánói Scala operaház ellen akartak támadásokat elkövetni.    A RAI közszolgálati televízió ugyanakkor arról számolt be, hogy az olasz hatóságok értékelése szerint "nincs közvetlen jele az egyértelmű fenyegetésnek" az FBI által átadott információk alapján.    Ezzel párhuzamosan az amerikai külügyminisztérium arra figyelmeztette az Egyesült Államok állampolgárait, hogy ezen három nevezetesség, illetve általában véve a római és milánói templomok, zsinagógák, éttermek, színházak és szállodák "potenciális terrorista célpontok" lehetnek.     A külügyminisztérium által kiadott figyelmeztetés szerint terrorcsoportok a párizsiakhoz hasonló merényletek elkövetését tervezhetik, ugyanakkor azt is leszögezte, hogy "az olasz hatóságok tudtában vannak ezeknek a fenyegetéseknek".    Kedden Angelino Alfano olasz belügyminiszter bejelentette, hogy a párizsi terrorcselekmények miatt több mint 24 ezer fegyveres - rendőrök, csendőrök, pénzügyőrök és katonák - őrzi Róma biztonságát. Vatikáni források szerint a Szent Péter térhez vezető római utcákban több mint százra tehető a civilben szolgálatot teljesítő olasz biztonságiak száma, akik a turisták és zarándokok között vegyülnek el. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?