Osztrák kancellár: eredményesek a koronavírus terjedésével szembeni óvintézkedések

Sebastian Kurz
Bécs |

Eredményesek a koronavírus terjedésének megfékezésére irányuló óvintézkedések Ausztriában, de továbbra is ki kell tartani - közölte Sebastian Kurz kancellár péntek délelőtt, az eddigi intézkedések hatékonyságáról, illetve a további szükséges lépésekről tartott tájékoztatón.

Aki betartja az óvintézkedéseket, életet menthet

- szögezte le Kurz. Hozzátette: a közvetlen emberi kapcsolatok minimalizálásával csökkenteni lehet a koronavírus-fertőzés terjedését.

A kormányfő azt mondta, hogy a jelenlegi helyzet mindenki számára hatalmas kihívást jelent, szakértők azonban megerősítették, hogy az óvintézkedések hatásosak. Hangsúlyozta: éppen ezért a jelenleg érvényben lévő rendelkezések időtartamát április 13-ig, húsvét hétfőig meghosszabbítják.

A kancellár beszámolt arról, hogy az iskolákat a tanulók kevesebb mint öt százaléka látogatja, és a tömegközlekedési eszközöket is a korábbinál jóval kevesebben használják.

Rudi Anschober egészségügyi miniszter pénteken bejelentette, hogy a korábbihoz képest csökkent a koronavírus-fertőzés terjedésének mértéke; két hete még naponta negyven százalékkal nőtt a betegek száma, jelenleg pedig naponta húsz százalékkal több beteget diagnosztizálnak. Ez csak az első lépés, a betegek számának további csökkentésére van szükség; a számok mégis azt mutatják, hogy jó irányba haladunk - szögezte le.

Karl Nehammer belügyminiszter arról tájékoztatott, hogy a legtöbben betartják az óvintézkedéseket; az emberek öt százaléka azonban nincs tisztában azok fontosságával. Hozzátette: a rendőrség eddig összesen 1200 esetben intézkedett. Kifejtette: ha valaki nem tartja be az egyméteres távolságot, akár 3600 euró bírságot is fizethet, azokat a vendéglátó-ipari egységeket pedig, amelyek a tilalom ellenére kinyitnak, akár harmincezer euró bírsággal is sújthatják. A belügyminiszter bejelentette, hogy a szövetségi hadsereg 2200 katonát biztosít a rend felügyelésére, ők egyebek között a nagykövetségeknél teljesítenek majd szolgálatot.

Margarethe Schramböck gazdasági miniszter arra emlékeztetett, hogy jelenleg olyanok is vannak, akik féltik az állásukat, akiknek nincs bevételük, illetve akik nem tudják fizetni számlájukat. Hangsúlyozta: a koronavírus-járvány miatt létrehozott szociális segélyalapot (Corona-Härtefonds) egy milliárd euróval megemelik; a keretből a kisvállalkozások, az egyszemélyes vállalkozások, a szabadúszók igényelhetnek gyors és vissza nem térítendő támogatást. A tárcavezető arról is beszélt, hogy a jövőben lehetővé válik az ipari tanulók csökkentett munkaidőben való foglalkoztatása; a fiatalok ugyanakkor nem szenvednek anyagi veszteséget, mivel bevételük nem változik - szögezte le.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?