Összehangolt csapásokkal szorítják vissza a szélsőségeseket

Kobani |

<p>Összehangolt csapásokkal szorítja vissza a szélsőséges iszlám fegyvereseket a szíriai Kobaninál a legerősebb helyi kurd milícia, a Népvédelmi Egységek (YPG) és az Egyesült Államok vezette nemzetközi szövetség - közölte szombaton egy szíriai ellenzéki szervezet.</p>

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű emigráns szervezet arról tájékoztatta a nyugati hírügynökségeket, hogy a szövetség az YPG információi alapján két célzott légitámadást hajtott végre a magát Iszlám Államnak (IÁ) nevező szélsőséges szervezet ellen Kobanitól keletre. Ezzel egyidejűleg a kurd önvédelmi erők tagjai a várostól északra lévő határátkelőnél és a várostól délre is heves szárazföldi harcokat folytattak a dzsihadistákkal.

A londoni székhelyű OSDH úgy tudja, hogy a dzsihadistákhoz hamarosan további fegyveresek csatlakoznak, valamint lőszert és más felszereléseket kapnak Aleppó és Rakka tartományokból.

A kurd lakosságú szíriai várost, Kobanit (arab nevén Ain-el-Arab) egy hónapja ostromolja az IÁ, s részben már sikerült is elfoglalnia. Az Iszlám Állam Szíriában és Irakban is kiterjedt területet ellenőriz. A szélsőségesek ebben a szíriai-török határhoz közeli térségben arra törekednek, hogy az ellenőrzésük alá vonjanak egy hosszan elnyúló összefüggő területet. Pénteken újabb offenzívát indítottak a város ellen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?