Oroszország júliusban hatodszor támadta az ukrán fővárost

uarus

Újabb orosz dróntámadás érte Kijevet keddre virradó éjjel, júliusban ez már a hatodik légitámadás volt az ukrán főváros ellen – közölte kedden hajnalban az ukrán főváros katonai közigazgatásának vezetése.

Az orosz haderő iráni gyártmányú, Sahid típusú drónokkal támadta Kijevet, de az előzetes tájékoztatás szerint az ukrán légvédelem mindegyiket megsemmisítette – számolt be a Telegram üzenetküldő szolgáltatáson Szerhij Popko, a kijevi katonai közigazgatás vezetője.

Mint mondta, az eddig rendelkezésre álló információk alapján a támadásnak nem volt áldozata, és komoly károkat sem okozott.

Ukrajna keleti részén több mint három órán át szóltak a légitámadásra figyelmeztető szirénák az ukrán légierő közlése szerint.

Kedden reggel fél hatkor a légierő a Telegramon azt írta, hogy újabb ballisztikus fegyverekkel végrehajtott támadások fenyegetik Ukrajna keleti és délkeleti régióit, ezért az érintett térségben légiriadót rendeltek el.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?