Orosz területen csapódott be egy ukrán lövedék, egy ember meghalt

Moszkva |

<p>Családi ház kertjébe csapódott egy, a feltételezések szerint Ukrajna területéről kilőtt lövedék a dél-oroszországi Rosztovi területen vasárnap. Egy ember meghalt, sebesültek is vannak.</p>

Az eset az Ukrajnával határos orosz területen lévő Donyeck városban történt. Az orosz Szövetségi Nyomozó Bizottságnak a helyszínen dolgozó szakemberei megerősítették a lövedék becsapódását. Az ukrán nemzetbiztonsági tanács szóvivője ugyanakkor határozottan kijelentette, hogy a kelet-ukrajnai speciális műveletben részt vevő csapatok nem lőttek orosz területet - tudósított a Ria Novosztyi orosz hírügynökség Kijevből.

Az egyoldalúan kikiáltott, úgynevezett luhanszki népköztársaság képviselői pedig azt utasították vissza, hogy a szakadárok lőnék Oroszország területét, és szándékos dezinformációnak nevezték Kijev állítását. A Rosztovi terület kormányszóvivőjének közlése szerint közép-európai idő szerint a lövedék 7 óra 20 perckor csapódott be. Egy 1968-as születésű férfi vesztette életét a kelet-ukrajnai Donyeckkel azonos nevű, 49 ezer lakosú orosz város Baltyijszkaja utcájában, ahol két ház is megsérült.

Az elhunyt férfi kezét szétroncsolta az akna - jelentette a Rosszija 24 hírtelevízió. Az állami tévé regionális tudósítójának jelentése szerint két másik ember sebesült meg a lövedék becsapódásakor. Egyiküket, egy idős asszonyt a robbanáskor keletkezett lökéshullám házának falához dobta, állapotát kielégítőnek tartják az orvosok.

Az orosz külügyminisztériumban kemény és konkrét diplomáciai válaszlépéseket helyeztek kilátásba Ukrajnával szemben a lövedék és a férfi halála miatt. Grigorij Karaszin külügyminiszter-helyettes a Ria Novosztyinak azt mondta, a tények azt bizonyítják, hogy veszélyesen erősödik a feszültség Oroszország és Ukrajna határán. Hozzátette, hogy a diplomáciai válaszlépések előtt tisztázniuk kell minden körülményt a történtekkel kapcsolatosan.

Karaszin az Itt Moszkva beszél című rádióműsornak kifejtette, az eset ismételten rámutat arra, hogy mielőbb be kell szüntetni a vérontást és fel kell újítani a tárgyalásokat az úgynevezett kontaktcsoport keretében minden érintett bevonásával. A csoportban a kijevi hatalom képviselői az EBESZ és Moszkva közvetítésével tárgyaltak korábban a délkelet-ukrajnai szakadárokkal a délkelet-ukrajnai rendezésről.

A Rosszija 24 hírtelevízió emlékeztetett arra, hogy korábban is több alkalommal csapódtak be lövedékek az Ukrajnával határos dél-oroszországi régió területére, de a vasárnapi az első eset, hogy a lövéseknek halálos áldozata és sebesültjei vannak. Múlt csütörtökön több aknavető-lövedék érte a délkelet-ukrajnai Luhanszk megyével határos Rosztovi terület egyik határállomását, amely Novosahtyinszk település közelében van.

Az Interfax orosz hírügynökség tudomása szerint az oroszországi Donyeckben is aknavető-lövedék csapódott be. A közelben lévő határátkelő működését is leállították, nem először - közölte Rajan Faruksin, a dél-oroszországi vámigazgatóság szóvivője.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?