Orbán Viktor elmondta, meddig tervez kormányozni

Orbán Viktor k

Orbán Viktor arról beszélt zárt körben a kötcsei pikniken, hogy 2034-ig tervezi a saját kormányzását – írja a Telex a találkozó helyszínén tartózkodó résztvevőkre hivatkozva.

A lap emlékeztet: a miniszterelnök korábban arról beszélt, 2030-ig tervez maradni, az új céldátumot azzal indokolta, hogy a háború és a koronavírus-járvány elvett tőlük négy évet.

A beszédben elhangzott az is, hogy Orbán szerint, bár az elmúlt időszakban, elsősorban a gazdasági nehézségek miatt csökkent a kormány népszerűsége, nem annyira, mint más európai kormányzó pártoké. Szerinte ugyanakkor az év végére újra növekedő pályára áll majd a reálbérek értéke. Hangsúlyozta azt is: a Fidesz-kormányzás „nem jár szellemi kiüresedéssel”.

Beszélt arról is, hogy Európa iszlamizációja miatt szerinte hamarosan keresztény közösségek fognak Nyugatról Magyarországra menekülni. Végül pedig a miniszterelnök ismertette tizenöt pontból álló nagy tervét, amivel azt akarja elérni, hogy Magyarország „nagy, erős és gazdag” legyen, valamint hogy a magyarokat „tisztelje a világ”.

A szükséges pontok között szerepel:

  • a demográfiai fordulat;
  • a munkaalapú gazdaság létrehozása;
  • hogy az ország hitelfelvételek helyett hitelezővé és modern ipari nemzetté váljon;
  • hogy a magyar vállalkozók külföldön is befektessenek, a profitot hazahozva;
  • a hadseregfejlesztés;
  • a digitális állampolgárság bevezetése;
  • az energetikai önellátás, melynek részeként Paksot orosz helyett francia üzemanyaggal üzemeltetnék.

 

Orbán elmondta azt is, az a célja, hogy Magyarország olyan erős legyen, mint a kiegyezés idején volt.

(24.hu, )

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?