Orbán: nem akarunk az osztrákok pénzén élni

Budapest |

<p>Magyarország nem akar az osztrákok pénzén élni, sőt senki más pénzén sem akar élni, hanem a saját lábán szeretne állni - közölte Orbán Viktor miniszterelnök a Michael Spindelegger osztrák alkancellárral folytatott budapesti tárgyalása utáni tájékoztatón pénteken.</p>

Közölte azt is, hogy a magyar kormány olyan, az EU által kifogásolt jogszabályi pontokon is kész változtatni, amit szerinte a közösségi jog egyébként nem követelne meg.

A kormányfő úgy fogalmazott, Magyarország a lehető legenyhébb elővigyázatossági megállapodást szeretné kötni a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az EU-val, amit csak abban esetben lehet felhasználni, ha zavarok alakulnak ki az európai kötvénypiacon. Ugyanakkor - mint mondta - "a sors iróniája jelen pillanatban az, hogy az IMF viszont pénzt akar adni. Nem fogunk félreugrani. (...) Mi nem akarunk abba a helyzetbe kerülni, mint amibe a görögök is belekerültek, hogy egyébként a jobb módú, szorgalmas és fegyelmezett országok, mint Ausztria és Németország polgárai úgy érezzék, hogy ők tartanak fenn olyan országokat, amelyek nem tesznek meg mindent".

Magyarország a piacról akarja finanszírozni magát, és "odáig is elmegyek", hogy ha a piacon felveendő hitel kamata magasabb, mint az IMF által esetleg felkínált hitel kamata, "azt fogom javasolni a kormánynak és a parlamentnek, hogy inkább fizessünk valamivel többet, de maradjunk a pénzpiacon" - erősítette meg a miniszterelnök, majd hozzátette: "nem kértem hitelt az alkancellártól".

Kérdésre megismételte, az IMF-tárgyalások témáiról semmifajta találgatásba nem akar bocsátkozni a másik fél hivatalos álláspontjának megérkezéséig.

Az Európai Bizottság Magyarország ellen indított - kedden bejelentett - három kötelezettségszegési eljárását firtató külföldi újságírói kérdésre Orbán Viktor kijelentette: Magyarország komolyan veszi az Európai Unió jogrendszerét, "és nem szerepel a terveink között, hogy szaporítsuk a kötelezettségszegési eljárások számát". Megismételte ugyanakkor, hogy Magyarország még mindig azon tagállamok közé tartozik, amelyek ellen a legkevesebb ilyen eljárást indította az Európai Bizottság. "Összességében tehát nem találtam semmi rendkívülit abban, hogy Magyarországgal szemben három eljárást indítottak" - mondta.

A miniszterelnök hangsúlyozta ugyanakkor, hogy - tekintettel a jelenlegi "felfokozott hangulatra" - a magyar kormány olyan, az unió által kifogásolt jogszabályi pontokon is kész változtatni, amit szerinte a közösségi jog egyébként nem követelne meg, és Magyarország megtarthatná az adott szabályozást, sőt egy jogvita végén szerinte "a bíróság végül a mi álláspontunk mellé tenné le a voksát". Azonban mivel a konfliktusokat nem növelni, hanem csökkenteni akarják, ilyen esetekben is készek törvényt módosítani - közölte, példaként említve, hogy a magyar pénzügyi tárca képviselője az elmúlt húsz évben tanácskozási joggal részt vett a monetáris tanács ülésén, és ezt akkor - ellentétben a mostani európai bizottsági állásponttal - senki sem kifogásolta. Megjegyezte, még több ilyen kérdés is napirenden van. "Nincsenek érvek amellett, hogy változtatnunk kelljen, egész egyszerűen azt akarják, hogy változtassunk, és miután nekünk ezek a törvényszakaszok nem különösebben fontosak, a magam részéről elfogadom, hogy az unió igényét kielégítve ott változassunk" - összegezte véleményét.

Orbán Viktor az újságírói kérdésekre adott válaszait azzal zárta, hogy bár az említett vitákat végig lehetne vinni, jobb nem így tenni, hanem figyelembe venni az unió igényeit. Úgy fogalmazott: "Túl vagyok már a Nagy indiánkönyvön is meg A Tenkes kapitányán is, tehát nem okoz nekem problémát, hogy ha egy-egy kérdésben engedni kell, ha Magyarország nemzeti érdekei éppen azt kívánják."

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?