Orbán: az oroszok ugyanazt mondják, mint '56-ban

Budapest |

<p>A Fidesz elnöke szerint az elmúlt 20 évben nem volt példa olyan nyers erőpolitikára, mint amit Oroszország az elmúlt napokban vállalt. Orbán Viktor az InfoRádiónak adott interjújában arról is beszélt, hogy amit az oroszok mondanak, az szinte ugyanaz, mint amit 56-ban mondtak Budapestről.</p>

"Olyasmi történt, amely a hidegháború vége óta nem fordult elő. A nyers erőpolitika birodalmi szemléletű és erejű érvényesítése, amelyet Oroszország most vállalt, az elmúlt 20 évben ismeretlen volt" - fogalmazott a Fidesz elnöke. Felhívta a figyelmet arra, hogy "a puszta tények szerint" idegen csapatok állomásoznak egy másik ország területén, szétlőnek városokat, és ártatlan civilek halnak meg.
A pártelnök szerint az orosz-grúz konfliktus miatt kialakult helyzetben kérdés, hogy az a világ köszönt-e ránk, amiben az erőpolitika sikereket érhet el a világban, vagy a nemzetközi közösség elég erős, bölcs és megfontolt lesz ahhoz, hogy világossá tegye: hiába érzi valaki újra megerősödve magát, mint például Oroszország, nem jelenti azt, hogy fönnálló konfliktusait olyan módon rendezheti, ami elfogadhatatlan a 21. század emberi életet és méltóságot tiszteletben tartó világában.

Arra a kérdésre, hogy miért van meggyőződve arról, hogy Oroszország, és nem Grúzia kezdte a konfliktust, Orbán Viktor úgy válaszolt: Magyarországnak van tapasztalata a vele szemben indított katonai akciókat illetően. Mint mondta, ezért is tartja fontosnak, hogy a politika, az erkölcs és a jövő szempontjából Magyarország egyértelműen foglaljon állást.
A politikus úgy érvelt: Magyarországot az elmúlt évszázadban többször is elfoglalták, de nem emlékszik olyanra, amikor a támadók ne érezték volna igazságosnak, hogy városokat foglaljanak el, és a lakosság egy részét deportálják; így a 20. század történelmének fényében őt hidegen hagyják az agresszornak azon nyilatkozatai, miszerint semmi rosszat nem tettek. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?