Orbán: a köztársasági elnök személye sérthetetlen

Budapest |

<p>A magyar alaptörvény szerint a köztársasági elnök személye sérthetetlen, én pedig ehhez tartom magam - nyilatkozta Orbán Viktor kormányfő a Petőfi Népének a Semmelweis Egyetem doktori tanácsának csütörtöki döntését követően, de még a szenátus döntését megelőzően.</p>

A Bács-Kiskun megyei lap online portálján, a baon.hu oldalon megjelent interjúban a kormányfő arra a kérdésre válaszolva hangsúlyozta ezt, amely azt tudakolta: szerinte le kellene-e mondania posztjáról Schmitt Pálnak.

A miniszterelnök a köztársasági elnök személyének sérthetetlenségéről szólva azt is megemlítette: annak tudatában mondja, amit mond, hogy ő már a negyedik köztársasági elnökkel dolgozik együtt.

Orbán Viktor Kecskeméten, a Mercedes gyár avatása előtt adott interjút a lapnak.

A Semmelweis Egyetem doktori tanácsa csütörtök délelőtt döntött úgy, hogy indokoltnak tartja és indítványozza az egyetem szenátusának Schmitt Pál államfő 1992-ben megszerzett kisdoktori címének visszavonását. Tulassay Tivadat, az egyetem rektora az esti órákban jelentette be a szenátus döntését, amely szerint visszavonják a köztársasági elnök 1992-ben megszerzett kisdoktori címét. Mint mondta, az egykori kisdoktori tudományos munka nem felelt meg a szakmai, etikai kritériumoknak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?