Öngyilkos merénylet történt egy iraki városban

Bagdad |

<p>Öngyilkos merénylő robbantotta fel magát a Bagdadtól hatvan kilométere délre fekvő el-Muszajja városának belvárosi piacán, a támadásban legalább 20-an meghaltak, és 34-en megsebesültek - közölte pénteken az&nbsp;iraki belügyminisztérium.</p>

Az áldozatok száma nem végleges, még növekedhet.

A biztonsági szolgálat egyik illetékese azt mondta, hogy a merénylő nő volt, aki egész testét takaró ruhája alá rejtette a pokolgépet. A robbanás következtében több környékbeli bolt és piaci bódé megsemmisült, több gépkocsiban keletkeztek károk.

A merénylet után néhány órával robbantás történt az el-Muszajjától délnyugatra fekvő Kerbelában, a síiták szent városában is. Ebben a támadásban legalább kilencen haltak meg, és tizenhatan sebesültek meg a legfrissebb hírek szerint. 

Mindkét támadás elkövetőjeként az Iszlám Állam dzsihadista szervezet jelentkezett az Aamák hírügynökségében közzétett közleményében. 

Az elmúlt hónapokban végrehajtott iraki merényletek zömének elkövetését az Iszlám Állam vállalta magára.

Szintén pénteken egy család 13 tagja lelte halálát, amikor rakétatámadás ért a házukat az észak-iraki Moszul nyugati részének óvárosi felében - közölték helyi lakosok a dpa német hírügynökséggel. A szemtanúk elmondták, hogy nem tudják, hogy ki és miért lőhette ki a rakétákat, sem azt, hogy az ismeretlenek pontosan mikor hajtották végre a támadást. Az iraki kormány a támadás hírét egyelőre nem kommentálta.

Az iraki kormányerők és a velük szövetséges milíciák az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció légi támogatásával tavaly októberben indítottak offenzívát az észak-iraki nagyváros felszabadítására. A város keleti felét januárra megtisztították a szélsőségesektől, és februárban a Tigris folyó nyugati partján fekvő városrész ostroma is megkezdődött.

Az óváros nagy része még mindig a dzsihadisták kezén van, az iraki katonai hírszerzés korábban közölt információi szerint a terrorszervezet mintegy 700 harcosa ásta be magát a városnak ezen a részén.

Az ENSZ iraki missziójának összesítése szerint májusban 354 ember vált erőszakcselekmények áldozatává és 470-en sebesült meg az országban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?