Öngyilkos merénylet történt az afgán fővárosban, sokan meghaltak

Afganisztán
Kabul |

Kettős öngyilkos merényletet követtek el csütörtök reggel az afgán főváros nyugati részében, egy helyi hírügynökség épületénél. A támadás elkövetését az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet vállalta magára.

A támadásban legalább negyvenen meghaltak, harmincan pedig megsebesültek - közölte az afgán belügyminisztérium.

A kettős robbantást az Afgan Voice Agency épületénél és egy Korán-iskolában követték el Kabul síiták lakta Kala-i-Nazir negyedében. 

"A medreszében történt robbanásnak negyven halottja és harminc sebesültje van" - közölte Naszrat Rahimi, a belügyminisztérium szóvivője, aki korábban még négy halottról számolt be.

Az Iszlám Állam propagandaügynöksége, az Aamák által az interneten közzétett közleményben vállalta magára a merénylet elkövetését. A közlemény szerint a terrorszervezet egyik önkéntese hajtotta végre robbanómellénnyel a támadást, ezt követte még három pokolgép robbanása ugyanabban a térségben.

Asraf Gáni afganisztáni elnök az iszlám és "minden emberi érték" elleni támadásnak nevezte a merényletet. 

 A robbantás a legújabb az afgán médiumok ellen elkövetett támadások sorában. A múlt hónapban egy kereskedelmi televízió kabuli székhelyére támadtak rá.

Az észak-afganisztáni Balh tartományban egy akna robbanása hat pásztorgyereket ölt meg. Mohammed Karim, Dauat Abad körzet kormányzója szerint a gyermekek 8 és 10 év közöttiek voltak. A támadás elkövetését egyelőre senki sem vállalta, de Karim a tálibokat okolta, mondván, hogy a lázadók helyeznek el aknákat az afgán vezetők és biztonsági erők által használt útvonalakon. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?