Olaszországban is tömeges tesztelésbe kezdtek

koronavírus Olaszország

Az észak-olaszországi Alto Adige tartományban, vagyis Dél-Tirolban tömeges koronavírus-tesztelést kezdtek pénteken, hogy ezzel lassítsák a kórokozó terjedését.

A nagyjából félmillió lakosú tartományban három napon keresztül áll rendelkezésre 200 tesztállomás. Az akció célja, hogy kiszűrjék azokat a tünetmentes vírushordozókat, akik nem is sejtik, hogy fertőzöttek lehetnek.

A tesztelés önkéntes. Arno Kompatscher kormányzó abban bízik, hogy vasárnapig a lakosság kétharmadán – nagyjából 350 ezer emberen – el tudják végezni az antigéntesztet. Akinek a gyorsteszt pozitív eredményt hoz, köteles tíz napot karanténban tölteni.

Alto Adige múlt hétfő óta tartozik a legmagasabb veszélyfokozatú olaszországi régiók közé. A hatóságok november 14. és 28. között teljesen leállították a tantermi oktatást, mert azt tapasztalták, hogy a teszteken kiszűrt fertőzöttek között egyre több volt a tünetmentes iskolás.

A tömeges tesztelés szakértők szerint akkor lehet sikeres, ha elég sokan részt vesznek benne. Egy jól szervezett, magas részvételi arányú tesztelés akár olyan hatékony is lehet, mint egy több hétig tartó teljes zárlat – mondta Stephan Ortner, a bolzanói Eurac kutatóközpont igazgatója. Hetven százalék feletti részvételi arány már sikert hozhat – tette hozzá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?