Olaszország felajánlotta a lebombázott mariupoli színház újjáépítését

mariupol

Olaszország felajánlotta, hogy amint ez lehetővé válik, újjáépíti az ukrajnai Mariupolban a lebombázott színházat.

Dario Franceschini olasz kulturális miniszter csütörtökön jelentette be: kormánya elfogadta javaslatát, hogy ajánlják fel Ukrajnának a szükséges forrásokat és eszközöket a színház mielőbbi újjáépítéséhez.

"Minden ország színházai az egész emberiséghez tartoznak" - hangsúlyozta Franceschini Twitter-üzenetében.

Mariupol polgármesetere, Vadim Bojcsenko közleménye szerint a színházban több mint ezer, a harcok elől menekülő civil tartózkodott, amikor szerdán lebombázták. A jelentések szerint mintegy 130 embert mentettek ki az épületből csütörtökön.

Kijev és Moszkva egymást hibáztatta a tragikus incidensért. Az ukránok szerint az oroszok szándékosan bombázták le a színházat, az oroszok viszont azt állítják, hogy az ukrán nacionalista Azov zászlóalj követte el a támadást.

Helyi illetékesek szerint a háború sújtotta Mariupolban a lakások 80 százaléka elpusztult, 30 százalékukat nem lehet újjáépíteni. A városi tanács a Telegram közösségi médiumon adott hírt róla, hogy a városra naponta átlagosan 50-100 bombát dobnak le. "Óriási a pusztítás" - írták.

Mariupol 16 napja van blokád alatt, sok ezren keresnek menedéket az orosz bombázás elől. Eddig mintegy 30 ezer civil menekült el a városból.

Az UNESCO a múlt héten közzétett felhívásában nagyobb védelmet kért az ukrán kulturális örökségi helyszíneknek.

"Vigyáznunk kell az ukrajnai kulturális örökségre, amely a múlt tanúsága, de egyben a jövő békéjének és kohéziójának katalizátora is, és amelyet a nemzetközi közösségnek kötelessége megvédeni és megőrizni" - mondta Audrey Azoulay, az UNESCO főigazgatója.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?