„A világot nem lehet örökre karanténba zárni”

koronavírus
Róma |

Helyeselte a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások fokozatos felszámolását, a határok újranyitását Francesco Vaia olasz orvosprofesszor, a fertőző betegségekre szakosodott római Spallanzani kórház igazgatója..

Francesco Vaia kijelentette, támogatja a korlátozások enyhítését a mindennapi életbe való fokozatos visszatéréssel.

„Mindent újra kell nyitni, lehetetlenség az egész világot karanténba helyezni, az élet befagyasztása haszontalan, mivel nem szolgálja a járvány megállítását”

– hangoztatta. Hozzátette, egyetért a határok megnyitásával, ha az eddig követett óvintézkedéseket országok és egyének továbbra is szigorúan betartják. Úgy vélte, a hatóságoknak folyamatosan szűrniük kell a fertőzötteket, de sokat számít a személyes felelősség is, ami például azt jelenti, hogy „tünetmentesen”, de 37,5 foknál magasabb testhőmérséklettel nem szabad emberek közé menni.

„A vírus nem tűnik el magától, az óvintézkedések további betartásával segíthetünk neki távozni”

– mondta az orvosprofesszor.

A fertőző betegségek kórházaként ismert Spallanzaniba szállították január 28-án egy római szállodából azt a kínai turistaházaspárt, akik az első fertőzötteknek számítottak az országban. „Sokat köszönhetünk nekik, mivel amint megérezték, hogy baj van, azonnal elszigetelték magukat, és hívatták a mentőket” – jelentette ki. Francesco Vaia hozzátette, mindez csak néhány hónapja történt, mégis évtizedeknek tűnik, mivel „112 napot küzdöttünk végig”. Az első olasz betegek februárban kezdtek érkezni a Spallanzaniba, ahol az eredeti 155 intenzív fekhelyet a háromszorosára kellett emelni. A kórházat eddig 500 gyógyult hagyta el.

„Hiába számítunk járványszakértőnek, ismeretlen vírussal találtuk szemben magunkat, amely meglepő erővel támadt” – jelentette ki a professzor. Emlékeztetett arra, hogy a többi olaszországi kórházzal együttműködésben az első időszakban hány különböző gyógyszerrel próbálkoztak, a kezdeti antibiotikumoktól a reumás ízületi gyulladás ellen használtakig. Megjegyezte, hogy az első boncolásokból derült ki, hogy a fertőzéssel járó tüdőgyulladás „csak a jéghegy csúcsa”.

Kifejtette, minden epidémia ereje egyszer csak csökken a tünetek enyhülésével vagy eltűnésével, ami fertőzési szempontból veszélyesebbnek számít. Ezért kell továbbra is kiemelten vigyázni a krónikus betegekre és idősekre.

„Bűncselekményt követ el, aki szájmaszk nélkül megy tömegbe”

– fogalmazott.

Francesco Vaia elmondta, hogy az ellenanyagszintet mérő vérvizsgálatot indítottak a közép-olaszországi Lazio tartomány egészségügyi és rendfenntartó dolgozói között, mintegy 300 ezer személyt tesztelve.

Arra a kérdésre, hogy Olaszországban a halálos áldozatok többsége, miért idős férfi volt, úgy válaszolt, hogy a hetven-nyolcvan éves olasz férfiak többsége fiatalabb korában erős dohányos volt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?