Olaf Scholz a németországi zsidóság biztonságának garantálásra szólított fel

Olaf Scholz

Szolidaritásra és a németországi zsidó közösség biztonságának garantálására szólított fel szerda este az ARD televíziócsatornának adott nyilatkozatában Olaf Scholz német kancellár.

„Kérem mindenki támogatását, hogy együtt biztosítani tudjuk zsidó honfitársaink biztonságát, és ezért ki kell mutatnunk, hogy szolidárisak vagyunk velük” – magyarázta a szociáldemokrata politikus. „Ez számunkra elfogadhatatlan” – jelentette ki azzal kapcsolatban, hogy a palesztinok ügye mellett tartott, németországi szimpátiatüntetéseken antiszemita megnyilvánulások is elhangzottak.

Berlin Neukölln kerületében mintegy százan gyűltek össze a hatósági tilalom ellenére, hogy a palesztinokkal fejezzék ki szolidaritásukat. A rendőrség azért nem engedélyezte a gyülekezést, mert megítélése szerint kockázatot jelentett a közrendre. Az engedély nélkül megtartott tüntetés feszült légkörben, rendőrök gyűrűjében zajlott.

A Bild című német tömeglap arról számolt be, hogy szerda este a kelet-németországi Chemnitzben incidens is történt egy Izrael melletti szimpátiatüntetésen, mert palesztin zászlókat lobogtató emberek támadták meg az izraeli zászlókkal felvonulókat. Szombaton, az Izrael elleni terrortámadás megindulásakor a berlini rendőrség pedig arról számolt be, hogy Neuköllnben voltak, akik süteményeket osztogatva ünnepelték a Hamász akcióját. Aznap este egy palesztinpárti tüntetést fel is oszlattak, mert a résztvevők Izrael-ellenes jelszavakat skandáltak, és volt, akik maszkkal takarták el az arcukat.

Az X-en mindkét eseményről beszámolt a „palesztin foglyokat támogató hálózat”, a Samidoun, amely a Hamász támadását „ellenálló cselekménynek” nevezte.

Németországban a múlt hét végén megerősítették a zsidó létesítmények védelmét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?