Obama utolsó napján még négy guantánamói foglyot engedtek el

Washington |

<p>Barack Obama távozó amerikai elnök utolsó hivatali napján, csütörtökön még négy guantánamói foglyot szállított el Washington külföldi országokba, ezzel pedig 41-re csökkent az egykor több száz embert fogva tartó börtöntelep lakóinak száma - közölte egy amerikai tisztviselő.</p>

A neve elhallgatását kérő tisztviselő nem közölte, hogy melyik ország, vagy országok fogadták be a négy foglyot. 

Más amerikai tisztviselők korábban arra utaltak, hogy az Egyesült Arab Emírségek fogadhatja be az Obama elnöksége alatt elengedett utolsó foglyokat. Az utóbbi hetekben Szaúd-Arábia és Omán fogadott be 14 volt guantánamói foglyot. 

A távozó amerikai elnök 2008-as kampányában azt ígérte, hogy bezárja a börtönt. Novemberben azonban kénytelen volt elismerni, hogy ebben a törekvésében kudarcot vallott, ezért megpróbálja elérni legalább azt, hogy mandátuma lejártáig a lehető legalacsonyabbra csökkentsék az ottani foglyok számát.

A január 20-án hivatalba lépő Donald Trump azonban nemrég közölte a Twitter közösségi oldalon, hogy véget kell vetni a foglyok kiengedésének. A megválasztott amerikai elnök már korábban azt hangoztatta, hogy a börtönt nem fogja bezárni, mi több, "megtölti rosszfiúkkal".

OBAMA MINDEN EDDIGI ELNÖKNÉL TÖBB EMBERNEK KEGYELMEZETT MEG 

Az egykor mintegy 800 embert fogva tartó börtöntelepet a 2001. szeptember 11-i terrortámadások után hozta létre az akkori elnök, George W. Bush kormányzata. Obama 2009-es hivatalba lépésekor még 242-en raboskodtak a táborban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?