Obama nem lesz ott Castro temetésén

Washington |

<p>Barack Obama amerikai elnök és Joe Biden alelnök nem lesz jelen Havannában Fidel Castro temetésén.&nbsp;</p>

A Fehér Ház szóvivője, Josh Earnest jelentette be helyi idő szerint hétfő este, hogy sem az elnök, sem az alelnök nem utazik Kubába, Fidel Castro temetésére. 

Earnest  szokásos napi sajtótájékoztatóján közölte ezt. Amikor az újságírók arról kérdezték, hogy vajon a kormányzat más tisztségviselője, például John Kerry külügyminiszter jelen lesz-e a búcsúztatáson, akkor a kérdésre nem volt hajlandó válaszolni. Viszont hozzátette: "nem szeretném, ha ebből azt a következtetést vonnák le, hogy John Kerry fontolóra vette a részvételt". Leszögezte azt is: amint további információk lesznek arról, hogy képviseli-e valaki az amerikai kormányzatot, azonnal nyilvánosságra hozzák őket. 

A sajtótájékoztatón Ernest ugyanakkor erőteljesen védelmébe vette a kormányzat Kubával kapcsolatos úgynevezett nyitási politikáját. Hangsúlyozta, hogy a közeledés Kubához mind az amerikai, mind a kubai népnek egyaránt "hasznára vált". 

Obama elnök Fidel Castro halála után kiadott közleményében azt hangsúlyozta: majd a történelem ítéli meg az elhunyt politikus munkásságát. A közlemény republikánus politikusok heves bírálatának kereszttüzébe került. Ileana Ros-Lehtinen, floridai republikánus képviselő, aki maga is Havannában született és gyermekkorában emigrált az Egyesült Államokba, közleményben ítélte el Obamát és a világ más vezető politikusait is, amiért a haláleset után nem Fidel Castrót elítélő nyilatkozatot tettek közzé. 

Donald Trump, megválasztott elnök például szombaton Twitter-bejegyzésében azt írta: meghalt Fidel Castro "a brutális diktátor, aki csaknem hat évtizeden keresztül elnyomta a saját népét", és hozzátette, hogy azt reméli, Castro halála a kubai amerikaiakat "reménységgel tölti el, hogy egy napon a szabad Kubába látogathatnak majd". 

Amerikai sajtóhírek szerint Caroline Kennedy, a néhai Kennedy elnök lánya, aki jelenleg az Egyesült Államok Japánban akkreditált nagykövete, várhatóan részt vesz Castro temetésén. 

Hétfőn délelőtt - a korábbi bejelentéseknek megfelelően - megindultak a rendszeres repülőjáratok az Egyesült Államok és Kuba között. Az American Airlines Miamiból, míg a JetBlue New Yorkból indította járatát. Mindkét repülő a havannai nemzetközi repülőtéren szált le. December elsejétől az American Airlines Miamiból napi négy járatot, az észak-karolinai Charlotte városából pedig napi egy járatot indít Havannába, és december első napjától a Delta és a Frontier légitársaságok is közvetlen járatot indítanak Kubába Miamiból, Atlantából és Los Angelesből. A JetBlue - szintén december elsejétől - Orlandóból és Fort Lauderdale-ből is napi járatot üzemeltet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?