Obama nem kér bocsánatot az AP újságíróinak lehallgatása miatt

Washington |

<p>Barack Obama amerikai csütörtökön kijelentette, hogy nem kér bocsánatot az AP hírügynökség újságíróinak kormányzati lehallgatása miatt, és egyúttal ígéretet tett az amerikai nagykövetségek fokozottabb védelmére.</p>

Az elnök ekként reagált az újságírók lehallgatásával, valamint a líbiai Bengáziban az amerikai diplomáciai képviselet elleni tavaly őszi támadás kormányzati kommunikációjával kapcsolatos botrányokra.

    Az igazságügyi minisztérium tavaly arra hivatkozva folytatott nyomozást az AP munkatársai ellen, hogy a sajtóba titkos információk szivárogtak ki egy jemeni terroristák által tervezett, de meghiúsított merénylet ügyében. A bengázi incidenssel kapcsolatban az ellenzék azzal vádolja a kormányt: politikai okokból megpróbálta eltitkolni, hogy terrortámadás történt, valamint azt, hogy a képviselet fenyegetettségben működött.      Az elnök a Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnökkel közös sajtótájékoztatóján elmondta: a fegyveres erők főparancsnokaként nem fog bocsánatot kérni, amiért aggódik a médiához eljutott olyan kiszivárogtatások miatt, amelyek katonák és hírszerzők életét veszélyeztetik. Obama, aki először szólalt meg a nyilvánosság előtt a lehallgatások ügyében, kijelentette, hogy töretlen a bizalma Eric Holder igazságügyi miniszter iránt, aki az ügy miatt támadások kereszttüzébe került.     Obama támogatóan nyilatkozott egy demokrata honatyák által benyújtott törvénytervezetről, amely megvédené a forrásaikat elhallgató újságírókat, s megerősítené a sajtószabadság és a nemzetbiztonsági szükségszerűség közötti egyensúlyt. A kongresszusban az elmúlt évtized folyamán történt már kísérlet egy hasonló jogszabály elfogadására, ám az ügy a titkos iratoknak a WikiLeaks általi, példátlan léptékű kiszivárogtatása nyomán lekerült a napirendről.     Bengázi tanulságaira hivatkozva Obama sürgette a kongresszust, hogy hagyja jóvá az amerikai nagykövetségek biztonságának megerősítését. Az amerikai külügyminisztérium 1,4 milliárd dollárnyi pótlólagos ráfordítást igényelt erre a célra abból a pénzből, amit az iraki háború befejezésével sikerült megtakarítani a költségvetés számára.      Egy harmadik botránnyal, a konzervatív csoportoknak az adóhivatal általi zaklatásával kapcsolatban az elnök megismételte, hogy dühös a történtek miatt. Hangsúlyozta, hogy az IRS-nek semlegesnek kell lennie, és hogy hisz az elkövetett hibák kijavíthatóságában.     A három ügy együttesen az elmúlt héten folyamatos védekezésre és válságkommunikációra kényszerítette a Fehér Házat. Számos elemző szerint a botrányok megakadályozhatják Obamát abban, hogy végrehajtsa a második elnöki ciklusára beütemezett politikai programját. Mi több, republikánus politikusok az ügyekben a kormány bűnügyi felelősségének kérdését feszegetik és felvetették már az elnök lemondatásának gondolatát is.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?