Obama keményen beszólt Trumpnak

Washington |

<p>Keményen bírálta Donald Trumpot és elveit vasárnap Barack Obama amerikai elnök, és anélkül, hogy név szerint említette volna a republikánusok várható elnökjelöltjének nevét, azt vetette a szemére, &nbsp;&quot;nem tudja, miről beszél&quot;, és megnyilvánulásaival elárulja az amerikai értékrendet.</p>

Barack Obama a New Jersey államban lévő Rutgers Egyetemen mondott politikai felhangoktól nem mentes tanévzáró beszédet, s anélkül, hogy kimondta volna Donald Trump nevét, reagált a milliárdos üzletember által hirdetett elvekre.     Az elnök már elöljáróban közölte, hogy nem akar szokványos évzáró beszédet tartani, hanem inkább egy sor "sugalmazást" sorol - amelyekről aztán kiderült, hogy kritikái annak, amire Donald Trump jórészt a kampányát építette.     "A tudatlanság nem erény, sem a politikában, sem az életben. Nem elegáns dolog, ha az ember nem tudja, miről beszél" - fogalmazott az elnök a több mint tizenkétezer diplomázónak.     Először Trump "Amerikát ismét naggyá tesszük" szlogenjét vette célba. Arra buzdította a diákokat, hogy szálljanak szembe azokkal, akik szerint Amerika régebben jobb és nagyszerűbb ország volt mint most. "Az emberi természet már csak olyan, kivált változások és bizonytalanságok korában, hogy szívesen tekint a múltba, egy képzelt múltba., de tudjátok, mi a helyzet? Hogy az a múlt nem is volt olyan szép" - állította az elnök.     Aztán kitért Trumpnak az amerikai-mexikói határon építendő falra vonatkozó, valamint a muszlimok amerikai beutazásának átmeneti tilalmáról hangoztatott javaslatára is.     "Azt sugalmazni, hogy vége-hossza nincs falat emeljünk határainkon és a bevándorlókat kárhoztatni a kihívásainkért, nemcsak szembemegy történelmünkkel, hanem ellentmond annak a nyilvánvaló ténynek is, hogy növekedésünk, gyarapodásunk, újítókészségünk és dinamizmusunk mindig attól függött, sikerül-e ide vonzanunk az embereket a világ minden részéből" - mondta az elnök. Hozzátette: "Így lett Amerika az, ami. Miért kellene ezt most leállítanunk?".     Majd arra intette a fiatalokat, hogy a muszlimok elszigetelése és annak sugalmazása, hogy más elbánásban kellene részesülniük, amikor belépnek az Egyesült Államokba, nem egyszerűen az amerikai értékrend elárulása lenne, hanem elidegenítené azokat a közösségeket Amerikában és szerte a világban is, amelyek a legfontosabb partnerek a szélsőségesség elleni harcban.     Az elnök egyébként a múlt héten a washingtoni Howard Egyetemen mondott évzáró beszédet, két hét múlva pedig a coloradói katonai akadémián végzőket búcsúztatja.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?